A hitoktatók tanév végi hálaadó szentmiséjén, július elsején került sor a „Család Istentől rendelt közösség” című rajzpályázat eredményhirdetésére is.

Ferenc pápa 2020. december 27-én, Szent Család vasárnapján hirdette meg, és 2021. március 19-én, az Amoris laetitia kezdetű apostoli levél közzétételének ötödik évfordulóján nyitotta meg a család évét.

Kapcsolódva a Szentatya szándékához a Veszprémi Főegyházmegye a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia azonos témájú szépirodalmi pályázatához kapcsolódva a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében rajzpályázatot hirdetett. 

A pályázat célja az volt, hogy a résztvevők a vizuális ábrázolás eszközeivel bemutassák mit jelent a család a keresztény életünkben, hogy a családban, mint „mini egyházban” kapjuk hitünk és értékrendünk alapjait.

A díjakat Dr. Udvardy György érsek adta át a hitoktatási iroda munkatársai által kiválasztott pályázóknak:

Kategóriák:

1-4.osztály:

1. hely: Becze Zsófia, Hriszto Botev Általános Iskola, Veszprém 4/c osztály
2. hely: Gacza Zsigmond, Padányi Bíró Márton Római Katolikus Iskola, Veszprém 1/b osztály
3.hely: Horváth Tekla, Györgyi Dénes Általános Iskola, Balatonalmádi

Különdíjasok

Pirger Zsanna, Bencés Általános Iskola ,Tihany 1. osztály
Dancs Réka, Bencés Általános Iskola, Tihany 2.osztály
Horváth Lilla, Bencés Általásos Iskola, Tihany 2.osztáy
Horváth Roland, Herendi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 3/b osztály
Török Vivien, Művészetek völgye Általános Iskola, Monostorapáti 4.osztály
Szentkirályi -Tóth Lilla, Vörösberényi Általános Iskola 4/b osztály
Cselik Mandula Lujza, Györgyi Dénes Általános Iskola, Balatonalmádi, 4/a osztály

5-8.osztály:

1.hely: Brózs Panni Református Általános Iskola és Óvoda, Balatonfüred
2.hely: Legler Diána Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Nyírtelek (másik egyházmegye)
2. hely : Dinó Mirella Művészetek Völgye Általános Iskola, Monostorapáti
3.hely: Szalay Fruzsina Teréz, Deák Ferenc Általános Iskola, Veszprém 5/a osztály

Középiskola:

1.hely Németh Hedvig, Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma
2.hely: Sofhauser Vivien, Premontrei Szakgimnázium és Technikum és Kollégium, Keszthely 9.osztály

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »