A veszprémi várnegyed rekonstrukciója során a Szent Mihály –bazilika is megújul, megszépül. Jelenleg még régészeti feltárások zajlanak a falakon belül, melynek során a szentélyben található jobb oldali ülőfülke háta mögött egy üreget észleltek a régészek, amelyből egy mészkő urnát emeltek ki. Az 1910-es felirat alatt pedig kettő időkapszulát találtak, melynek felnyitására az Érseki Hivatalban került sor.

Dr. Udvardy György érsek a felnyitás előtt elmondta, egy ilyen üzenetnek sok szintű jelentése van. Van aktuális jelentése, adott korról beszél, adott üzenetet fogalmaznak meg hívő elődeink, ugyanakkor van a hitre mutató jelentése és jelentősége is éppen az ősiséget fejezi ki, hiszen előttünk, akik a hitben jártak a maguk korában, kultúrájában, az egyház javát igyekeztek előmozdítani, a székesegyház esetében pedig az istentiszteletnek, a kultusznak a helyét tették széppé. Így most üzennek, üzennek a hitről, üzennek az egyházhoz, a Krisztushoz tartozásról, mi pedig, mint őseink utódai nagy tisztelettel tekintünk rájuk, és nagy tisztelettel olvassuk majd azt az üzenetet, amit vélhetően itt, ebben a kapcsolatban találunk.

Dr. Karlinszky Balász könyv és levéltár igazgató az időkapszulákban találtakról elmondta, hogy a veszprémi Szent Mihály -székesegyházat 1907 és 1910 között Hornig Károly püspök akaratából átépítették. A korábbi barokk székesegyház helyett egy neoromán stílusú székesegyházat építettek föl. 1910. október 4-én került sor a felszentelési misére, amelyen Hornig Károly püspök mellett részt vett Csernoch János csanádi püspök, Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök és Radnai Farkas besztercebányai püspök. A most megtalált, időkapszulában elhelyezett dokumentum örökíti meg ezt a tényt, felsorolva a résztvevő személyek nevét, a négy főpásztorét, illetve a veszprémi székeskáptalan tagjait, illetve azokat a személyeket, akik az ideérkező prelátusok kíséretében voltak püspöki titkárokat, szertartókat. A felszentelés tényét rögzítő dokumentumon túl egy 1909-ben kiadott egyházmegyei névtár volt az időkapszulában, illetve kilenc darab pénzérme a korabeli monarchiában használatos érmék közül.

Anno Reparatae Salutis MCMX, feliciset gloriosi regiminis Imperatoris et Regis Apostolici Francisci Josephi I anno sexagesimo secundo, Suae Sanctitatis Pii Papae X vero anno octavo die IV Octobris in feriam III-am incidenti Ecclesae Cathedralis haec Veszprimiensis honoribus Sancti Michaelis, Ducis coelestium exercituum sacra, consecrata fuit per Carolum, Episcopum p. t. Veszprimiensem impositis altari majori reliquiis Sanctorum Pii et Victorii Martyrum consecrantibus ala quattuor altaria Dominibus Episcopis Wolfgango Neosoliensi, Ottocaro Albensi, Joanne Csanadiensi Dioecesanis, porro Ludovico Rajner Episcopo consecrato Cidyessensi et Canonico Strigoniensi, praesentibus et manus adjutrices iis, quo infrascripti:

+ Carolus Veszprémiensis

+ Wolfgangus Neosoliensis

+ Ottocaris Albaregalensis

+ Joannes Csanádiensis

+ Ludovicus tit. Cidyessensis

Augustinus Jánosi electus Episcopus et Praepositus Major

Dr. Josephus Fejérvári praelatus, canonicus

Dr. Julius Rédey praelatus, canonicus

Augustinus Néger protonotarius, praelatus, canonicus custos

+ Colomannus Kránitz Episcopus Cymaeensis
Dr. Stephanus Rada praelatus, canonicus

Desiderius Káuzli canonicus, rector Seminarii

Paulus Péller abbas canonicus

Dr. Dionysius Molnár abbas, canonicus

Joannes Ádám abbas canonicus

Dr. Georgius Simon abbas, canonicus

Dr. Leopoldus Árpád Várady Episcopus electus Sebenicensis, canonicus

Julius Reiner abbas, canonicus

Dr. Victor Radványi secretarius episcopalis Veszprimiensis

Dr. Ludovicus Vegele notarius consistorii

Ladislaus Szántó vicearchidiaconus, parochus

Augustinus Pacha canonicus, episcopi Csanádiensis secretarius

Julius Sinkó caeremoniarius episcopalis

Ladislaus Velics SJ

Aloysius Viszota secretarius episcopalis Albaregalensis

Desiderius Szlabey cooperator

Josephus Takács director gymnasii et rector Domus e Scholarum Piarum

Az időkapszulában talált szöveg megjelent a Veszprémi Hírlap 1910. évi 40. számában a 2. oldalon a következő fordítással együtt: „Az Üdv MCMX., I. Ferenc József császár és apostoli király boldog és dicsőséges uralkodásának 62., X. Pius pápa őszentsége uralkodásának 8. esztendejében, október 4-én keddi napon, ez a veszprémi székesegyház, mely Szent Mihálynak, az égi seregek vezérének tiszteletére van emelve, fölszenteltetett Károly jelenlegi veszprémi püspök által, a főoltárba tétetvén Szent Pius és Victorius vértanúk ereklyéi, a többi négy oltárt fölszentelvén Farkas besztercebányai, Ottokár székesfehérvári, János csanádi megyéspüspök urak, továbbá Rajner Lajos cidyessai fölszentelt püspök és esztergomi kanonok, jelenlévén és segédkezvén alulírottak.”

Éremleírások az 1910. évi időkapszulához:

1.,

1892-es kiadású 20 Korona

Átmérő: 21 mm

Előlapon: balra néző, álló Ferenc József uralkodó

Köriratban: FERENCZ JÓZSEF I.K.A.CS. ÉS M.H.S.D.O.AP.KIR. 1892. = Ferencz József Isten kegyelméből ausztriai császár és Magyar-, Horvát-, Szlavón-, Dalmátországok apostoli királya. 1892.

Hátlapon: Magyar Királyság angyalos középcímere

Felirat: Magyar Királyság. 20 Korona

Peremirat: BIZALMAM AZ ŐSI ERÉNYBEN

 2.,

1907-es kiadású 10 Korona

Átmérő: 19 mm

Előlapon: balra néző, álló Ferenc József uralkodó

Köriratban: FERENCZ JÓZSEF I.K.A.CS. ÉS M.H.S.D.O.AP.KIR. 1907. = Ferencz József Isten kegyelméből ausztriai császár és Magyar-, Horvát-, Szlavón-, Dalmátországok apostoli királya. 1907.

Hátlapon: Magyar Királyság angyalos középcímere

Felirat: Magyar Királyság. 10 Korona

Perem: Motívumok

 3.,

1907-es kiadású 5 Korona

Átmérő: 36 mm

Előlapon: balra néző babérkoszorús, szakállas Ferenc József uralkodó arca

Köriratban: FERENCZ JÓZSEF I.K.A.CS. ÉS M.H.S.D.O.AP.KIR. = Ferencz József Isten kegyelméből ausztriai császár és Magyar-, Horvát-, Szlavón-, Dalmátországok apostoli királya

Hátlapon: Szent Korona angyalokkal

Felirat: 5 Korona. 1907.

Peremirat: BIZALMAM AZ ŐSI ERÉNYBEN

4.,

1894-es kiadású 1 Korona

Átmérő: 23 mm

Előlapon: balra néző babérkoszorús, szakállas Ferenc József uralkodó arca

Köriratban: FERENCZ JÓZSEF I.K.A.CS. ÉS M.H.S.D.O.AP.KIR. = Ferencz József Isten kegyelméből ausztriai császár és Magyar-, Horvát-, Szlavón-, Dalmátországok apostoli királya

Hátlapon: Szent Korona, hosszú koszorúval

Felirat: 1 Korona. 1894.

Peremirat: BIZALMAM AZ ŐSI ERÉNYBEN

5.,

1881-es kiadású 1 Forint

Átmérő: 29 mm

Előlapon: balra néző babérkoszorús, szakállas Ferenc József uralkodó arca

Felirat: FERENCZ JÓZSEF I.K.A.CS. ÉS M.H.S.D.O.AP.KIR. = Ferencz József Isten kegyelméből ausztriai császár és Magyar-, Horvát-, Szlavón-, Dalmátországok apostoli királya

Hátlapon: Magyar Királyság közép címere

Felirat: Magyar Királyság. 1881. 1 Frt.

Peremirat: BIZALMAM AZ ŐSI ERÉNYBEN

6.,

1893-es kiadású 20 fillér

Átmérő: 21 mm

Előlapon: Szent Korona

Felirat: MAGYAR KIRÁLYI VÁLTÓPÉNZ. 1893.

Hátlapon: 20 FILLÉR. Hosszú koszorú

Perem: Recés

7.,

1894-es kiadású 10 fillér

Átmérő: 19 mm

Előlapon: Szent Korona

Felirat: MAGYAR KIRÁLYI VÁLTÓPÉNZ. 1894.

Hátlapon: 10 FILLÉR. Hosszú koszorú

Perem: Recés

8.,

1908-es kiadású 2 fillér

Átmérő: 19 mm

Előlapon: Szent Korona

Felirat: MAGYAR KIRÁLYI VÁLTÓPÉNZ. 1908.

Hátlapon: 2. Hosszú koszorú

Perem: Sima

9.,

1903-as kiadású 1 fillér

Átmérő: 17 mm

Előlapon: Szent Korona

Felirat: MAGYAR KIRÁLYI VÁLTÓPÉNZ. 1903.

Hátlapon: 1. Hosszú koszorú

Perem: Sima

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »