1892-ben indult meg Pápán a katolikus nevelő-oktató munka, mely az 1948-as államosításig működhetett, majd 1992-ben indult újra az oktatás a Szent István Római Katolikus Általános Iskolában. Ezt a 30 éves jubileumot több rendezvénnyel ünnepli az intézmény. A programsorozatra azonban a pénteki jubileumi gálaest tette fel a koronát. A MK Színház épületében tartott ünnepi műsorban az iskola 200 diákja lépett fel telt ház előtt.

Örömmel és büszkeséggel éljük meg, hogy harminc évvel ezelőtt, 1992-ben sok bizonytalanság közepette, de elindult az iskolánk, és az elmúlt évek bizonyították, jó döntés volt, hogy újraindították a katolikus iskolát
. „Büszkék vagyunk, hogy ma is létezünk, és szép eredményeket érünk el, ami megerősít bennünket abban, hogy érdemes csinálni, és hogy jól csináljuk”. – mondta el Gombásiné Takács Gyöngyi iskolaigazgató.
 
Az elmúlt 30 év alatt több mint 1600 diák végzett már a Szent István Iskolában. Az idei tanévben pedig 370 tanítványuk van. Az iskola lelki vezetője, dr. Mail József apát nemcsak az indulásnál volt ott, hanem végigkísérte az intézményt az elmúlt három évtizedben. Elmondta, hogy nagyon sokat alakult maga a környezet is, hiszen erősen leromlott állapotban vettük át az épületeket, így mindent újjá kellett alakítani. Az egyháznak az is egy feladata, hogy kezdettől fogva a tanítást gyakorolja és továbbadja nemcsak a hitet, hanem a tudást is. 
 
Udvardy György érsek, úgy fogalmazott nagyon fontos a főegyházmegye számára az iskola. Nagy öröm és nagy hála van a szívemben, mert amikor a szülőkben, lelkipásztorokban megfogalmazódott az igény, hogy iskola létrejöjjön, akkor ehhez nagyon nagy bátorság kellett. Mint ahogyan a hitünkben ott van a meghívás, a jóra, az isteni életre, úgy a szülő is ezt a jót, ezt a meghívást szeretné átadni a gyermekének. A legjobbat, és ezért Ő választja ki azokat a tanárokat, iskolát, akikre bizalommal odaadja gyermekét. Éppen ezért, amikor látjuk a gyerekeknek a gyönyörű produkcióit, bátorságukat, növekedésüket, a tanároknak izgalmát, akkor ez a bizalomnak a megszületése és a bizalomnak az éltetése. Nagyon jó ezt látni az ünnepben is, és jó látni ezt a hétköznapokban is.
 
A jubileumi gálán a diákok egyházi vonatkozású zenei, irodalmi összeállításokat, táncos műsorszámokat, színdarabokat és vidám produkciókat adtak elő, mely méltó megünneplése volt az iskola 30. évfordulójának.
 

 

A Pápa TV beszámolója:

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »