Húsvétot, az Ünnepek Ünnepét nem csak hét, hanem hétszer hét napon át ünnepli az Egyház, majd az ötvenedik napon megtartja Krisztus búcsú-ígérete teljesedésének napját, Pünkösd ünnepét. (Ötvenedik= görög szóval:” Pentacostes „. Ebből ered a magyar „Pünkösd” elnevezés.)
A kiterjesztett ünneplés értelme az, hogy a főünnep gazdag, egyszerre átfoghatatlan tartalmát ismételten, más-más elemét kiemelve szemlélhessük, s kegyelmei egészen átjárjanak minket, mielőtt visszatérünk az igazi hétköznapok sorába. A húsvéti szent időszak nyolc vasárnapból áll: első a Húsvétvasárnap, majd folyamatosan számozva a 2-7., végül Pünkösd vasárnapja. A negyvenedik
napra esik Urunk Mennybemenetének főünnepe (melyet Magyarországon ez idő szerint a rákövetkező vasárnapon tartunk).

Melyik a húsvéti időszak fő gondolatköre?

1. A megváltással és feltámadással feltárta nekünk Krisztus az ő kimondhatatlan gazdagságát, kegyelmi ajándékait, s e gazdagságot az Egyház kincsestárában halmozza föl nekünk. A Szentírás szívesen használja ennek jelzéséül az „ország, birodalom, város” képeket. Krisztus is többnyire az „Isten országa, mennyek országa” megjelölést használta az általa hozott megváltásra. Ezért énekeljük: „JERTEK, ATYÁM ÁLDOTTAI, ÉS VEGYÉTEK AZ ORSZÁGOT…”. Ezért olvassa az Egyház a Jelenések Könyvét, ennek az országnak életéről szóló látomásokat. S ezért térünk vissza a szentségeknek, a kegyelemnek, a feltámadás ígéretének és más húsvéti javaknak dicséretéhez.

2. Mint tanítványok, úgy mi is csak a feltámadás fényében értjük meg igazán Krisztust, az ő személyét, tanítását és műveit. Ezért énekeljük: „ÉN VAGYOK A JÓ PÁSZTOR…”, mi az ő nyája vagyunk, mely megismeri és követi „pásztorának hangját” (Ján10,3-5). Ezért olvastatja az Egyház ebben az időben a búcsúbeszédről szóló evangéliumi szakaszokat. Ezért szemléli és dicsőíti szívesen és sokféle képben az ő megdicsőült Urát és Fejét.

3. A Húsvét egyben kötelezettség is az Egyház számára: el kell vinnie a feltámadás jóhírét az egész világnak. Ezért énekeljük: „ÖRVENDEZŐ SZÓVAL HIRDESSÉTEK A FÖLDNEK VÉGSŐ HATÁRÁIG: SZABADDÁ TETTE AZ ÚR AZ Ő NÉPÉT…”. Ezért olvassa e szent időben az Egyház folyamatosan az Apostolok Cselekedeteinek, az ősegyház missziós életének történetét.

Hogyan tartsuk meg a húsvéti szent Ötvennapot?

Sajnos a modern élet túl gyorsan visszazökkenti az embert a hétköznapokba. Tudatosan kell tehát megteremtenünk magunkban azt a belső szentélyt, melyben fenn tudjuk tartani az ünnep szellemét.
Egyéni vallási életünkben: a húsvéti zsolozsmák, imádságok végzésével, az Apostolok Cselekedeteinek és a Jelenések Könyvének, valamint más alkalmas könyveknek olvasásával mélyedjünk el a húsvéti események értelmében. Ne szűnjék meg ajkunkon az allelujának és hálaadásnak szava. Még a megújuló természetnek, a virágoknak és zöld fáknak szeretetét, gondozását, továbbá társas életnek, közös étkezéseknek élvezetét is összekapcsolhatjuk ezzel a húsvéti örömmel. Vegyünk részt minél bőségesebben az Egyház húsvéti örömében. Ezt hirdeti a fehér miseruha, a virágokkal földíszített templom. Az üres szentsír, rajta a felírás: FÖLTÁMADOTT, fölötte a győzedelmes Kereszt legyen egészen Pünkösdig látható emlékezete a húsvéti titoknak, éppúgy, mint a karácsonyi idő alatt a betlehem. A kiemelt helyen álló, virágokkal körülvett húsvéti Gyertya, melynek lángja Pünkösdig ég, továbbá a feltámadt Üdvözítő győzelmi szobra is erre emlékeztet. Különösen illik Húsvéthoz, hogy az egész idő alatt – akár több misét is- minden vasárnap ünnepélyesebb formában (gyertyával,
tömjénnel) és énekelt miseként végezzenek. Sokfelé a világon az időszak minden vasárnapi nagymiséjét kiskörmenettel vezetik be. A húsvéti örömet hirdeti a misében a két alleluja, az egész időszakon át tartott húsvéti énekek, s a különleges szépségű húsvéti vesperások. (forrás:ÉE)

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »