A KATEKÉTÁK ÜNNEPE

2014.02.05., Hírek rovat

A Főegyházmegye katekétáinak ünnepsége  február első napján a Bazilikában érseki szentmisével kezdődött.

Ónos eső, csúszós út országszerte, de főleg Veszprém és Zala megyében – és mi, több mint 60-an összegyűltünk a 90 hitoktató közül. Néhányan telefonon jelezték, hogy nem tudtak elindulni. Vasáros József atya, a Hitoktatási Bizottság vezetője elismerően jegyezte meg a hitoktatók felé, dicsekvően az Érsek atya felé: ahol ilyen akadályt nem ismerő, illetve felvállaló hitoktatók vannak, ott nem lesz gond a hitoktatással sem.

Évek óta Bosco Szent János ünnepéhez közel eső szombaton megállunk egy pillanatra: elgondolkodni azon, hogy mit is jelent katekétának lenni. Összegyűlünk: elgondolkodni, hálát adni, megerősödni… egyáltalán együtt lenni egymással és Érsek atyánkkal. A nehézségeink nem szűnnek meg ekkorra sem, de ilyenkor azt a megtiszteltetést nézzük, hogy kiválasztottak vagyunk valami nagyon szépre, nemesre. Kiválasztottak vagyunk arra, hogy Jézus tanúi legyünk, különleges módon – tanítóként az iskolában – a világban. Tanúskodjunk és tanítsunk Jézusról, és közben igazi pedagógusként formáljuk a ránkbizottak életét, lelkét. Ez a hivatás megfényesíti az életünket, értelmet ad küzdelmeinknek.

Bosco Szent János ünnepét választottuk ki, és kiderült, hogy ezidőtájt van még néhány nagy tanító, akiktől sokat tanulhatunk: Szalézi Szent Ferenc, Merici Szent Angéla, Aquinói Szent Tamás… és ahogyan Érsek atya a szentmisében megjegyezte: mindegyikükben közös volt, hogy nagyon tisztelték, szerették a Szűzanyát. A „szelíd szentek” közül most Merici Szent Angéla és Bosco Szent János pedagógai tanácsaiból adott át nekünk az Érsek atya. És persze, nem maradhatott el egy szép „vers”. Ezúttal a Beatles együttes közismert számának szövegét olvasta fel magyarul, ami egy csodálatos Mária- dicséret John Lennontól.

A szentmise után a Gizella teremben voltunk együtt. Megterítettünk a „batyunkból”, és közben előkerült a két ünnepeltünknek szánt meglepetés, a két feliratos torta. Még az ősszel, Szent Gellért díjban részesült Csikós Zoltánné és Reitter István hitoktatótársunk, és most volt alkalom köszönteni őket egy-egy tortával, és énekes áldással. A felirat Bosco idézet volt: „Isten másokért teremtett bennünket!”

Mindezek után énekeltünk és beszélgettünk. Kérdezhettünk az Érsek atyától is, egymástól is. Volt bennünk néhány kérdés, kicsi aggodalom, de most inkább örülni, reménykedni akartunk. És sikerült. Megkóstoltuk hozott finomságainkat, elosztottuk ünnepeltjeink tortáját, és kezdtünk összepakolni, mikor Érsek atya visszatért a magnójával, és bekapcsolta a délelőtti misén idézett Beatles-számot. Csoda hát, ha  megerősödve, reménykedve vágtunk neki a csúszósnak ígérkező, jeges utaknak… és hazaérkeztünk, vissza mindennapjaink küzdelmeibe, egy újabb sikeres próba élményével.

Merici Szent Angélától:

„ Kérlek is titeket, hogy viseljétek gondját minden rátok bízott leánynak! Mindegyik legyen szinte a szívetekbe vésve: ne csak a nevüket ismerjétek, hanem életkörülményeiket is! Nem lesz ez nehéz feladat, ha igazán egész szívből szeretitek őket! … Még arra is kérlek, hogy vezessétek őket szeretettel, szerényen és barátsággal, semmiképpen sem zsarnokoskodva és keménységgel… Legyetek hát mindenkihez kedvesek, és ügyeljetek arra, nehogy erőszakkal akarjátok megvalósítani azt, amit parancsoltok. Isten ugyanis szabadságot adott mindenkinek, és ezért ő senkit sem kényszerít, csak hív, biztat és bátorít. Ha pedig alkalomadtán mégis szigorúnak kell lennetek, mert így kívánja a leányok helyzete és jól felfogott java, akkor ebben is a szeretet és a lelkekért való buzgóság vezessen benneteket.”

Bosco Szent Jánostól:

„Könnyebb dolog valakire megharagudni, mint őt elviselni; könnyebb a gyermeket megfenyíteni, mint őt meggyőzni; …  Tehát ha hibáikat javítani akarjuk, tegyünk félre minden haragot, vagy legalábbis mérsékeljük azt annyira, mintha egészen kiirtottuk volna. Ne legyen felindulás a szívünkben, ne legyen megvető tekintet a szemünkben, sem gyalázkodó szó ajkunkon, hanem legyünk irgalmasok minden adott helyzetben, a jövőre nézve pedig tudjunk remélni a javulásban, mint ahogyan az olyan igazi atyákhoz illik, akik fiaik igazi megjavítására és jobbá tételére törekszenek. Az igen nehéz helyzetekben pedig tartsuk előbbre valónak azt, hogy esedezve és alázatosan kérjük az Istent, és ne mennydörgő szavak áradatát zúdítsuk a vétkesre, hiszen ez csak kárára lesz mindannak, aki csak hallja, és magát a vétkest sem javítja meg.”

Az idézett Beatles szám, melyet búcsúzásként a portán kézbe kaptunk az Érsek atyától:

Let It Be      – Úgy legyen!

 

Ha lelkem hullna rossz időkbe,

Mária anyánk lesz velem,

S bölcs szavakat suttog. Úgy legyen!

Ha sötét órák elborítnak,

Ő majd ott áll előttem,

S bölcs szavakat suttog. Úgy legyen!

Úgy legyen! Úgy legyen!

Úgy legyen! Úgy legyen!

Bölcs szavakat suttog. Úgy legyen!

 

S ha majd minden megtört lélek

Együtt él, szép szelíden –

Meglesz majd a válasz. Úgy legyen!

Bár ma még mind oly megosztottak,

Lehet másképp! Így hiszen!

S lesz egy végső válasz. Úgy legyen!

Úgy legyen! Úgy legyen!

Úgy legyen! Úgy legyen!

Lesz egy végső válasz. Úgy legyen!

Úgy legyen! Úgy legyen!

Úgy legyen! Úgy legyen!

Bölcs szavakkal szóljunk! Úgy legyen!

 

Ha sötét, felhős is az éj most,

Lesz fény fenn az egekben,

S felfénylik a holnap. Úgy legyen!

Egy dal szavára ébredek majd,

S Mária anyánk lesz velem,

Ki bölcs szavakat suttog. Úgy legyen!

Úgy legyen! Úgy legyen!

Úgy legyen! Úgy legyen!

Az lesz majd a válasz. Úgy legyen!

Antal Ilona

[simpleviewer gallery_id=”456″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »