Május 19-én pénteken délután ünnepélyes keretek között avatták fel Várpalotán a Mária-kút szoborcsoportot a Thury-téren.
 
A Mária-kutat dr. Udvardy György érsek áldotta meg. Beszédében elmondta, a forrás és a kút az mindig az életet jelentette. Hiszen víz nélkül nem lehet élni, nem tudunk tevékenykedni, tisztálkodni, nem tudunk felfrissülni, étkezni, nem tudunk vendéget látni, ezért a városnak a kútja az mindig meghatározó jelentőséggel bírt, őrizték, óvták, tisztították.
Milyen jó, hogy számunkra itt van ez a kút, és nem csak egyszerűen, szimbolikusan ad vizet, éltet, figyelmeztet bennünket a szellemi tisztaságra, figyelmeztet bennünket a szellemi megújulásra. Figyelmeztet bennünket arra, hogy mindig a tiszta forrásból akarjunk meríteni.  Ennél a kútnál itt van a Boldogságos Szűz Máriának a szobra is, Égi Édesanyánké, Magyarországnak oltalmazójáé. Milyen szellemi erő, hogy a városnak a főterén ez a kút, és ez a szobor itt van, hiszen szellemi erővel, szellemi valósággal is bír mindenki számára. Itt meg tudjuk fogalmazni az életünknek az értelmét, értékét, és milyen jó, hogy a történelmi javak a vár és a hitnek a bástyája, a templom itt a téren helyezkedik el. Örülnünk kell , hogy van tér, ahol össze lehet jönni, ahol lehet ünnepelni, ahol meg tudjuk élni közös identitásunkat, és azt erősíteni tudjuk. – mondta a főpásztor. 
 
Campanari-Talabér Márta, polgármester köszöntő beszédében elmondta, a Thury-vár környezetét megújító beruházás egyik legfontosabb célja, egy szép és több funkciós ligetes közpark kialakítása mellett, a városközpont történelmi rehabilitációja, a régi, több száz évet megélt városszerkezetből visszaállítani azt, amire lehetőségünk van.
Az eseményen dr. Kontrát Károly, térségünk országgyűlési képviselője méltatta a szoborcsoport visszaállítását.
 
A Mária-kút barokk szoborcsoport 1733-ban készült el Palota mezőváros fő terén. A három szobor központi alakja Szűz Mária, mellette Nepomuki Szent János és Szent Flórián szobra áll. A kutat az 1960-as évek elején elbontották, a szobrokat 1964-ben a katolikus templomban helyezték el, a templom bejárata mellett és a homlokzati falfülkékben. A Thury-tér történelmi rehabilitációja során, 2022-ben került vissza a szoborcsoport az eredeti helyére.
 
 
 
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »