Rendkívüli eseménynek adott helyet a Szent Margit templom aug. 9-én este, amikor a Nyári Orgonavarázs keretében a Lobmayer családot fogadta. A nagypapa kiváló amatőr muzsikus, fél Budapest kisegítő kántora, hat gyermeke közt van hivatásos zenész, (Ilona, aki az est folyamán orgonált, Margit, a Patrona énektanára, aki a családi kórust vezeti,)OLYMPUS DIGITAL CAMERA van férfi és női szerzetes egyaránt, akad pedagógus, egészségügyi dolgozó, vagyis az ember fia felcseperedéséhez szükséges teljes társadalmi keresztmetszet. Azután ott van a 13 unoka, akik többnyire iskolások, ám mind nagy lelkesedéssel vesz részt a családi közösség e megnyilvánulásában. Nincs köztük gyengébb hallású, zenei talentummal bőségesen megáldotta őket az Úr. Így aztán énekük is több volt, mint megható. Műsoruk első részében egy húsvéti tropust énekeltek, majd Harmath Regina Coeli és egy zulu örvendező ének csendült fel. A második blokkban egy középkori angol ének után magyar kórusműveket hallottunk: Bárdos Lajos: Hej, igazítsad, és Kodály Esti dal c. műveit. A kórus voltaképp Lobmayer Ilona, a Dániában élő orgonista műsorát színesítette, aki különös zenefelfogásával hívta fel magára a figyelmet. Hangszínválasztása messze eltér a konvencióktól, ezáltal többnyire könnyebbé teszi a zene befogadását. Pasztell színei széles érzelmi gazdagságot kölcsönöznek a daraboknak, talán csak C. Franck a-moll korálja vesztett ezáltal monumentalitásából. Műsorán Bach saját művei és Vivaldi átiratai, C. Franck, a dánok nemzeti zeneszerzője, Carl Nielsen és Pikéthy Tibor művei szerepeltek.
Az est pont egybeesett az Auer fesztivál gálahangversenyével, ami kétségkívül mutatja ugyan a város kulturális gazdagságát, ám a zenekedvelők tábora kénytelen megoszlani, de Lobmayerék így is mintegy 120 fős hallgatóság előtt adtak tanúságot a keresztény művészet iránti elkötelezettségükről .

LobmayerCsaladiKorus

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »