Árpád-házi Szent Erzsébet élete:

Árpád-házi Szent Erzsébet Magyarországon született. (1207-1231) Atyja II. András magyar király, anyja merániai Gertrúd. Erzsébet jószívűsége és segítő készsége hamar megmutatkozott. Már gyermekként szívesen ajándékozgatta szegényebb társainak a holmiját, és korán elkezdett koldusoknak, kéregetőknek alamizsnát-élemet osztani. A kis Erzsébetet már négy évesen eljegyezték a türingiai Hermannal. A szülők, Hermann gróf és Zsófia grófnő sokat várt ettől a házasságtól. A gyermek menyasszony fényes kísérettel és hozománnyal érkezett meg a wartburgi várba. A kis Erzsébet kedvességével és jó szívével hamar megszerettette magát, a vár népével. Egyedül anyósa figyelte rosszalló tekintettel a kislány szokásait. Vallási gyakorlatait is túlzottnak tartotta. Hermann váratlan halála, Erzsébet wartburgi életét még jobban ellehetetlenítette. Ekkor az öreg gróf javaslatára Erzsébetet eljegyezték a másik fivérrel Lajossal. 1221-ben gyönyörű esküvőn házasságot kötöttek. A fiatal pár boldogan élt, őszinte szívvel szerették egymást. Erzsébet, tökéletes összhangot tudott teremteni Isten és a férje iránti szeretet között.1227-ben Lajos keresztes háborúba indult. Útközben járvány tört ki, Lajos megbetegedett és meghalt. A hírt alig merték közölni Erzsébettel. Mikor megtudta, fájdalmában így kiáltott: ”Jaj, Uram Istenem, most az egész világ meghalt számomra!” Erzsébetnek nem volt maradása, nem sok idő múlva piciny gyermekeivel elhagyta a várat. Élettörténetét innentől kezdve legendákon keresztül ismerjük. A három gyermekével megpróbált Eisenachba menekülni, de ott nem fogadták be őket. Egy ólban kellett nyomorognia, végül gyermekeit is elvették tőle, keményen kellett dolgoznia. Ez a sok szenvedés azonban csak még közelebb vitte Őt Istenhez. Férje barátainak nyomására később visszafogadták Wartburgba,ám Ő ott nem érezte jól magát.1228-ban elvonult Martburgba és ferences harmadrendi lett. Sokat alamizsnálkodott, böjtölt, és amije csak volt azt elajándékozta.1231-ben hosszú betegség után tért örök nyugovóra. Halála után négy évvel 1235.május 26-án IX. Gergely pápa szentté avatta. II. András király még megérhette leánya szentté avatását.

Szent Erzsébet csodái és legendái:

Szent Erzsébet legismertebb csodája, a „rózsák csodája”, melynek több változata is ismert. A szegényeknek szánt és kötényében kicsempészett élelmiszer változott rózsákká. Amikor a katonák/anyósa megállították számon kérve, hogy mit visz a kötényében, Ő zavarában azt válaszolta, hogy rózsát. Isten nem hagyta, hogy Erzsébet hazugságban maradjon, ezért a szétnyitott kötényéből fehér és vörös rózsák hullottak. Ez télvíz idején történt, amikor rózsák egyáltalán nem nyíltak!

Szent Erzsébet a szegények, elhagyottak, kórházak, ispotályok védőszentje. Gyakran ábrázolják amint a szegényeknek ételt vagy korsóból vizet ad.  Ruhája fejedelmi öltözék koronával, vagy a ferences harmadrendiek szürke ruhája. Ölében rózsák, kenyér esetleg hal. Kezében kenyér, korsó, illetve a martburgi templom modellje szerepelhet.

A legenda szerint Erzsébetnek nagy álma volt egy olyan magas tornyos templom, melynek harangjait Magyarországon is meghallják. Egy napon fölvett egy követ a földről a levegőbe dobta és így szólt: Ahol a kő leesik, ott építi föl a templomot. A kő egy mocsaras helyen, Lahn vizétől nem messze esett le. Itt épült föl a templom.

Egy másik legenda szerint 1235-ben történt szentté avatásakor II. Frigyes császár, aki hiába kérte Erzsébetet még életében feleségül, a fejére helyezte a császári koronát.

(Forrás: Szentek élete)

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »