A hitelesség a legfontosabb tulajdonság, mert a hitoktató arról beszél, és arról tesz tanúságot, aminek át kell hatnia az életét – hangsúlyozta Dr. Fábry Kornél guardialfierai címzetes püspök a Veszprémi Főegyházmegye hitoktatóinak szóló második Központi Rekollekción, amelyet a közelmúltban rendezett meg a Hitoktatási Iroda a Veszprémi Érseki Főiskolán.

A katekétáknak szóló továbbképzést Dr. Fábry Kornél guardialfierai címzetes püspök, segédpüspök, plébániai kormányzó tartotta.  A rekollekció témája a hitoktatás szerepe, helyzete a mai korunkban, valamint a hitoktató mint az ima harcosa reménye címmel fogalmazódott meg, jelezve a hitoktatók munkájának, hivatásának fontosságát.

A program Dr. Udvardy György érsek atya köszöntésével kezdődött, megköszönve Kornél atya szolgálatát, aki már nem először járt nálunk.

Érsek atya köszöntőjében megfogalmazta, hogy a hitoktató az egyház küldetésében, szolgálatában vesz részt, mely egyszerre küldetés és bátorítás is egyben. Elmondta, hogy fejlődni szeretnénk mindannyian, ezért tanítványi lelkülettel veszünk részt a munkában, a Szentlélek segítségében bízva.

– Ezzel a reménnyel vagyunk most itt jelen. Nagyböjti idő van, ami egy nagyon szép időszak az életünkben, húsvét megünneplésére készülünk mindnyájan. Megváltásunkat, identitásunkat, Krisztushoz tartozásunkat ünnepeljük. Imádkozzunk a megtérőkért és azokért, akik húsvétkor fogják magukat Krisztus mellett elkötelezni a keresztségben. A nagyböjt alkalmassá tesz arra bennünket, hogy éljünk a bűnbocsánat szentségével, szentgyónással hiszen másként él a bűnben élő ember és másként az egészséges. A szentgyónás új látásmódot ad, melyre nagy szükség van, éljünk vele! – fogalmazott érsek atya.

Érsek atya arra is bátorított mindenkit, hogy a Bódi Mária Magdolnával kapcsolatos konferenciákon vegyenek részt, ezek mindenképpen segítik a boldoggá avatásának ügyét. Érsek atya kiemelte, fontos, hogy Bódi Mária Magdolna személyét jól ismerjük, jól lássuk az ő életét. Ő maga is részt vett a kora képzésein, ismerte az egyházi körleveleket és részt vett az egyház életében. Továbbá buzdít mindenkit a litéri találkozón való részvételre, mely szintén Bódi Mária Magdolna népszerűsítését tűzte ki célul.

Érsek atya hozzátette: a társadalom az egyházakkal szemben érzelmi alapon azonosul. 

– Lehet, hogy küzdelmes, tanúságtevő időszak hárul ránk, amiben csak az Atya felé való bizalom segíthet minket. Tudatosan akarjuk megismerni a hitünket, ragaszkodjunk a hitünkhöz! Azonban nem a polemikus gondolkodásnak kell vezérelnie bennünket, hanem imádkoznunk kell, hogy ne ziláljon szét ez az időszak minket, tudjuk a hit egységét megőrizni, bízzunk egymásban! – mondta.

Érsek atya zárógondolatként sok erőt kívánt a húsvéti felkészüléshez és az előttünk álló időszakhoz.

Fábry Kornél atya kiemelte a katekéták fontos szerepét és felelősségét, mert példák sokak számára.

– A példa sokkal inkább hat, mint a szó. A hitelesség a legfontosabb tulajdonság, mert a hitoktató arról beszél, és arról tesz tanúságot, aminek át kell hatnia az életét.  Mi az, ami hitelessé teszi a hitoktató munkáját? Az Istennel való kapcsolatunk ad erre garanciát. A hitünk nem érzelmi kérdés, az igazság szabaddá tesz, függetlenít környezetünktől, mert az igazság az maga Jézus Krisztus. Hozzá kell hasonlóvá válnunk.Miért és hogyan imádkozzunk? – tette fel a kérdést püspök atya.

– Az imádság nagyon fontos, olyan, mint a lélegzetvétel. Az imádság Istennel való kapcsolatunkat építi. Életünk legfontosabb tevékenysége, mert vele fogunk élni egy örökkévalóságon át. Hogyan lehet béke bennem? Úgy lehetséges, hogy tudom, Jézussal vagyok, benne békét találok, mert Ő minden értelmet meghaladó békét ajándékoz nekem.Az imádság nemcsak minket változtat meg, hanem a körülményeket is. Engednünk kell Jézust szóhoz jutni az imában. Az imádság lényege a kapcsolat, az Istennel való kapcsolat. Isten a legjobb barátom. Az imádságnak jutalma a békesség, de a körülményeket is megváltoztatja, valamint új távlatokat nyit meg előttünk. Az ima meghallgatásának akadályai is lehetnek a meg nem bánt bűn, a meg nem bocsájtás vagy a helytelen indíték. Isten mindig meghallgatja az imánkat és három választ adhat: igen, nem vagy várj.

Ezt követően arra a kérdésre kereste püspök atya a választ, hogyan imádkozzunk? Egy rövid elmélkedést mondott a Miatyánk imádság hét kéréséről.

– Mikor imádkozzunk? Szüntelen. Ima állapotában legyünk folyamatosan, adjunk hálát! A katekéták imádkozzanak a hittanos gyermekekért rendszeresen, melyet a közbenjáró imával is megtehetnek. A hittanos gyermekekben fontos tudatosítani, hogy Isten feltétel nélkül elfogadja és szereti őket. A legfőbb cél, hogy Isten szeretetét át tudjuk adni nekik – emelte ki.

Ezután püspök atya megosztotta a jelenlévőkkel az Egységimáról szóló elmélkedését majd azt a jelenlévő hitoktatókkal közösen elénekelték.

Rekollekciónkat közös szentmise zárta, melyet Fábry Kornél püspök atya mutatott be, érsek atya és a többi jelenlévő atyákkal közösen.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »