Esterházy Jánosra, a mártír magyar politikusra, az áldozatvállaló keresztény emberre emlékeztek Veszprémben a Szaléziánumban kiállítással és életének felidézésével.
A Hommage à gróf Esterházy János című vándorkiállítás, amely a Pozsonyi Magyar Galéria tárlataként bejárta már hazánkat és a határon túli magyar közösségekhez is eljutott, az 55 éve a morvaországi Mirov kommunista börtönében elhunyt fehér vértanúra emlékeztet képzőművészeti alkotások (festmények, grafikák, kollázstechnikával készült művek) erejével. Ezeket a galéria felhívására a mártír politikus tiszteletére, közelmúltbeli születési és halálozási évfordulóira készítették a magyar művészek, s a tárlat anyaga folyamatosan bővül.
A kiállítás-megnyitó bevezetőjében Márfi Gyula érsek emlékezett Esterházy Jánosra. Mélyen keresztény és magyar érzelmű ember volt. Mélységes keresztény hite bizonyára édesanyjának, a lengyel származású grófnőnek, Elzbieta Tarnowskanak is köszönhető volt, mondta. Kiemelte, hogy kereszténysége abban is megnyilatkozott, hogy mindig törekedett az egységre, hirdette, hogy a magyaroknak pártoktól és felekezetektől függetlenül össze kell fogniuk, s a keresztényeknek is egységre kell törekedniük egymással, valamint a világban élő jóakaratú emberekkel. Ennek jegyében kiállt adandó alkalommal a szlovákok mellett is. Amikor Kassát visszacsatolták Magyarországhoz, az volt a kérése ünnepi beszédében, hogy a visszakerült területek szlovák nemzetiségű lakosaival bánjanak a magyarok tisztességesen. Amikor a zsidótörvényt meghozták, ő volt az egyetlen a pozsonyi parlamentben, aki nemmel szavazott. Ehhez akkor hősies bátorság kellett, mutatott rá. Bujtatott zsidókat, lengyeleket, magyarokat és cseheket, amikor segítségre szorultak, válogatás nélkül. Beidézték a szlovák hatóságok Pozsonyban, elfogták a nyilasok Budapesten, a háború vége felé pedig átadták az oroszoknak, megjárta a Gulágot is, de soha nem tudták megtörni, egzisztenciális ígéretekkel sem. Nem vállalt a felkínált miniszterséget Benes kormányában, mert pártjával nem kívánt részese lenni annak a hatalomnak, amely magyarellenes politikájáról volt ismert. Halála előtt nem sokkal lett volna lehetősége arra, hogy elmeneküljön Magyarországról, de ő nem menekült el a kereszt elől. Amikor Kassát visszacsatolták Magyarországhoz, visszatért kisebbségbe szorult honfitársaihoz, mert sorsukban osztozni akart. Amikor megpróbálták beszervezni a nácipártba azt mondta: „A mi jelünk a kereszt és nem a horogkereszt”.
Porga Gyula veszprémi polgármester is méltatta Esterházy János emberi, keresztényi, politikusi érdemeit. A kiállítás, amely emlékét idézi, túlmutat azonban rajta, mindannyiunk közös magyar sorsára és történelmére is utal, emelte ki. Arra az igazságra mutat rá, hogyha meg akarunk maradni, magyarként kell megmaradnunk idegenben vagy idehaza egyaránt. Esterházy a magyarság határokon átívelő összetartozásának, sorsközösségének jelképe, mutatott rá. „Itt maradok köztetek, s veletek fogom átélni a rossz napokat is. Mert ha másokat maradásra bíztatok, én sem mehetek el innen” – idézte a mártír politikus Trianon utáni gondolatait. Szavai évtizedekkel halála után is itt visszhangoznak közöttünk, hiszen maradni néha sokkal nehezebb, mint hátrahagyni a kilátástalant, a rosszat. A megmaradás bástyája volt Esterházy János, mutatott rá. Küzdelme nem ért véget tragikus halálával. A harc, amelyet létéért folytatott a magyarság, ma is tart, Esterházy János példája ma is mementóul szolgál az eljövendő nemzedékek számára.
Martényi Árpád a Rákóczi Szövetség, és az azon belül működő Esterházy János Emlékbizottság nevében emlékezett Esterházyra, életének kevésbé ismert mozzanataira, valamint szólott arról, hogy elkezdték boldoggá avatásának hivatalos elindítását. Az olmützi püspökség (amely alá tartozik Mirov, Esterházy halálának helyszíne), vállalta az eljárás megindítását. Kiemelte még: a szlovák-magyar megbékélésnek egyik kulcsa az Esterházy-kérdés.
Toldi Éva

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »