Veszprém a szeretet gyakorlatára, az ünnep méltóságára és a Megváltó fogadására történő felkészülésre hívta fel a figyelmet Strenner Zoltán, Keresztes Gábor és Elmer Hernandez, aki Nagy Károly apát kanonok, esperes vezetése mellett gyújtotta meg a harmadik gyertyát a város adventi koszorúján szombaton.

– A szeretetről szól az egész adventi várakozás, és ahogy Jézus tanított minket, a szeretet a legfontosabb. Ezt mindennap gyakorolnunk kell, nemcsak ezen az ünnepen – mondta el a város adventi koszorúján lévő harmadik gyertya meggyújtását megelőzően Strenner Zoltán önkormányzatai képviselő szombat délután a Szentháromság téren. – Mindennap tudunk tenni egy apró jócselekedetet embertársainkért. Soha nem a nagy dolgokra kell gondolnunk, de ha mindennap tudtunk egy jó dolgot tenni, akkor az Istennek tetsző lesz, és onnantól kezdve békesség van a szívünkben.

– Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség – idézte Márai Sándor szavait Keresztes Gábor színművész, aki az író Az ünnepekről című művével készült az alkalomra.

– Soha ne felejtsük el, hogy a karácsony nemcsak az anyagi ajándékról szól, hanem magáról a Kisdedről, aki hozzánk fog érkezni – hangsúlyozta a Fülöp-szigeteki Elmer Hernandez, a Szent Mihály-bazilika plébániáján gyakorlatát töltő verbita diakónus. Hozzátette, ezért az ünnepre készülve nem az ajándékok beszerzésével kell a legtöbb időt eltöltenünk, hanem Istennel és a családunkkal. A diakónus arra kérte Istent, hogy a szeretetet, a reményt és a békét minden családban megerősítse, mert erre nagy szükségünk van a mai világban.

– A három gyertya lángja lobog, és egyre nagyobb a fény, egyre közelebb van, akit várunk, Jézus – mondta el Nagy Károly apát kanonok a gyertyagyújtást követően. Nagy Károly atya hozzátette, aki ránéz az adventi koszorúra, láthatja, csodálatos dekorációja van, a hópelyhek, melyek Túrmezei Erzsébet gondolatait juttathatják eszünkbe: „Kis hópelyhek az örömök, rajta keresztül Isten szól: jövök!”

 

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »