Ferenc pápa szándéka szerint a Veszprémi Főegyházmegye helyi szinten kapcsolódik be az idei római Családok Világtalálkozója eseménysorozatba.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program által támogatott családi napok második délutánján először egy mély tanúságtételt hallgathattak meg a jelenlévők a Schönstatt lelkiségi mozgalomhoz tartozó Gódány Anna és Szabó Bálint házaspártól. Ők adták tovább a szót Pál Feri atyának, akit arra kérték a szervezők, tárja elénk, mit jelent, hogy az életszentségre kaptunk meghívást. Az érdeklődés nagyságrendjét mutatja, hogy a Veszprémi Érseki Főiskola díszterme mellett, ahol az előadás zajlott, egy másik teremben kivetítve is sokan követték nyomon a mentálhigiénés szakember pap gondolatait.

Feri atya hozta szokásos ellenállhatatlan, sodró lendületű formáját. Humoros, mégis mély tartalmakkal teli történeteit úgy helyezte szakmai kontextusba, hogy közelebb jussunk az alapvetéshez: Isten kiválasztott, hogy szentté váljunk. Kiindulópontja a belső egyensúly megteremtésének jogos igénye volt, aminek érdekében bármit megtehetünk, ha cselekedetünk nem veszélyezteti a hosszú távú céljainkat (az életszentséget és az üdvözülést), és nem rombolja emberi, családi kapcsolatainkat. Szó esett arról, hogy nem a problémák megjelenése, ami meghatározza kapcsolataink minőségét, hanem az, miként kezeljük a problémákat. Házaspároknak kifejezetten jó tanácsként hangzott el, hogy őrizzünk magunkban feleségünkről/férjünkről néhány olyan emléket, élményt, amelynek felidézése az elviselhetetlennek tűnő élethelyzetekben is tudatosítja, miért a társunk az, akivel nekünk a nehézségek ellenére is érdemes élni. Egy megható apa-lánya történet pedig arra világított rá, idejében ismerjük fel a dicséret, az elismerés szükségességét. Az előadásban a belső szabadság megőrzéséhez is kaptak útravalót mindazok,akik részt vettek az előadáson.

Az előadást ezen a napon is szeretetvendégség, Lelki-Fröccs-Terasz követte, amin volt miről beszélgetni.

Mindeközben rengeteg kisgyermek – többen a szüleikkel – örülhetett a parkban felcsendülő ismert gyerekdaloknak és énekelt együtt a Kalap Jakab zenekar előadóival. A műsort követően ismét birtokba vehették a légvárat és a fajátékokat. A nagyobbak hagyományos népi játékokkal szórakoztatták magukat, mint a méta és a kendőzés.

Pénteken az ismert párterapeuta, Mihalec Gábor érkezik a főiskola dísztermébe, hogy kutatásain és a terápiás beszélgetéseken összegyűjtött tapasztalatain keresztül világítson rá arra, hogy a szeretetet természetessé lehet tenni, és bármelyik család újra felfedezheti saját hivatását.

 

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »