Az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepén a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya Plébánia és a Kis Szent Teréz Plébánia közös úrnapi körmenetet tartott a városban. A koronavírus-járvány miatt az utóbbi években nem lehetett megvalósítani a közös ünnepi eseményt.

A hívek a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban gyűltek össze szentmisére, amelynek főcelebránsa Tál Zoltán plébános volt. A szentmise ünnepélyes szónoka Benvin Sebastian Madassery verbita szerzetes volt.

A körmeneten a négy égtáj felé kérték Jézus áldását a városra.

„Maga az eucharisztia, az Oltáriszentség az kommunió is. Közösség és hálaadás. Hálát adunk, hogy ilyen szép helyen vagyunk. Hiszen nem mindenki mondhatja el az országban, sőt a világon, hogy ilyen szép helyre el tudtuk hozni Jézust. Ez a körmenetnek a lényege a hálaadás és a két plébániával egyetemben közös végigsétáltunk a Sétáló utcán és ide a Festetics-kastélyba hoztuk el, mondhatjuk így.” – mondta el Mezei András plébános.

Tál Zoltán, a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom plébánosa így fogalmazott: „Ez a középkorból jön, amikor a Szentatya elrendeli, hogy legyen az Úr szent testének és vérének egy külön ünnepe a 13. században. És akkor nem csak egy külön ünnep, hanem ez az ünnep legyen olyan ünnepélyes forma, ahol a körmenet legyen a kifejezőeszköze az egész hívőközösség számára annak, hogy mi tiszteljük az Oltáriszentséget és az emberek közé visszük.” 

Az úrnapi városi körmeneten közreműködött a Salve Regina Kórus is.

Fotó: Belovári András, Halász Gábor

A Keszthelyi Televízió tudósítása az ünnepi eseményről:

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »