Az 1931-ben épült, majd 1960-ban a megyei tanács határozatával és sajnálatos egyházi beleegyezéssel lebontott, a kommunista éra barbár módszereivel lerombolt IV. Károly király kálvária visszaállításának, megújulásának, felszentelésének ünnepi eseményére gyűltek egybe a szélrózsa minden irányából szeptember 14-én délután Tihanyban az Óhegy déli lejtőjén, ahol ökumenikus istentisztelettel adták át a legendás hírű keresztutat.

Bevezetőben Barkó Gábor Ágoston, az apátság nemrég felszentelt szerzetespapja ismertette a kálvária történetét és újjáépítésének menetét. A kálvária eredendően nem keresztútjáró helyként épült, hanem az I. világháborúban hősi halált halt tihanyi férfiak és a száműzetésben elhunyt (azóta boldoggá avatott) törvényes magyar király, IV. Károly emlékének ápolására (aki az apátságban töltötte száműzetése előtti utolsó magyarországi napjait feleségével, Zita királynéval), valamint történelmi felkiáltójelként, örök mementóként a trianoni magyar sorstragédiát, nemzeti kálváriánkat idézve szimbolikus stációival, melyeknek fedezetét a régi 63 vármegye közösen vállalta. A kálváriát – amely nemzeti és nemzetközi keresztútjáró hellyé, trianoni zarándokhellyé vált – 1960-ban a megyei végrehajtó bizottság határozatával, Klempa Sándor apostoli kormányzó beleegyezésével lebontották, hogy „helyet biztosítsanak” egy, a Veszprém megye 15 éves „felszabadulását” ünneplő emlékmű számára (amely sohasem készült el). A lebontás barbár rombolássá szélesedett, a stációkat traktor elé fogott dorongokkal döntötték le, a három kőkeresztet pedig – mivel máshogy nem boldogultak vele – gépi emelővel szaggatták ki helyükből. A kálvária helyszíne ekkor – a helybéliek szerint – háborús hadszíntérre hasonlított. A rendszerváltozás hajnalán, 1991-ben a Tihanyi Bencés Apátság kezdeményezésére döntöttek a kálvária újjáépítéséről, 2007-ben volt az ünnepélyes alapkőletétel, s ez évben fejeződött be a helyreállítás. Az újjáépítés során a hármashalom közepébe kis kápolna is épült, melyben Boldog IV. Károly ereklyéit helyezték el. A kálvária felélesztésébe az önkormányzat is bekapcsolódott, s ahhoz jelentős uniós támogatásokat nyert el.

A Boldog IV. Károly Kálvária – mondta Barkó Gábor Ágoston – elsősorban is a keresztények imádkozó- és elmélkedő helye kíván lenni, másrészt figyelmeztet arra, hogy a Magyarországért mondott imádság és a tettekben vállalt felelősség minden időben fontos.

A tihanyi kálvária – mely Krisztus szenvedéstörténetét mutatja be – tragikus sorsával hazánk újabb kori történelmét tükrözi vissza, mondta Tósoki Imre, Tihany polgármestere az ünnepségen. A tihanyiak számára a mostani újjáépítés nem csupán településtörténeti jelentőségű, hanem az igazságtétel, a jóvátétel pillanata is ezért, tanúskodik arról, hogy a sötétség sosem oltja ki az emberek hitét egy jobb világban. Köszönetet mondott a IV. Károly Kálvária Alapítványnak, és mindazoknak, akik összefogásukkal, adományaikkal támogatták a kálvária helyreállítását.

Habsburg György nagykövet nagyszülei, IV. Károly király és Zita királyné száműzetés előtti tihanyi tartózkodásának napjait, a 2004-es boldoggá avatás eseményét idézte fel: a király példaadóan szerette népét, családját, az Egyházat és kereste Isten akaratát. A béke barátja volt, ahogy II. János Pál pápa mondta róla. A kálvária újjáépítése meggyógyított most egy sebet, amelyet a kommunista diktatúra okozott, emelte ki.

Az ökumenikus istentisztelet kezdetén Korzenszky Richárd könyörgésre, hálaadásra hívott fel. Hálaadásra hitvalló keresztény, magyar elődeinkért és könyörgésre, hogy ma élő magyar testvéreink és az utódok is hűségesek legyenek keresztény és magyar gyökereikhez és építői lehessenek egy olyan Európának, amelyben szent az élet, szent az emberi méltóság, a nemzeti közösség, a haza.

A kálvária felszentelését Márfi Gyula érsek végezte, aki Szent Lukács evangéliuma (9, 23.) alapján a keresztfölvétel, a kereszthordozás jelentőségéről, üzenetéről elmélkedett: A buddhizmusnak és korunk emberének a szenvedésről, a szenvedés éltünkből való kiiktatásáról szóló elvei, megszüntetéséről való törekvései mind arról vallanak, hogy az ember nem értette meg a szenvedés értelmét, nem ismerte fel célját. A keresztény tanítás szerint a szenvedés által vezekelhetünk saját bűneinkért, engesztelhetünk másokért, a szenvedés által előre haladhatunk az életszentség útján, mondta, és József Attila, Ady Endre, Tóth Árpád, Dsida Jenő versgondolataival illusztrálta a keresztvállalás, a kereszthordozás értékét életünkben.

Az ünnepi istentiszteleten a református és az evangélikus egyház püspökei is Isten áldását kérték az újjáépített keresztútra.

Bölcskei Gusztáv református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a Prédikátor könyvét idézte, utalva arra, hogy Isten azt akarja, a teremtett világban minden a rendelt helyén legyen: „Ideje van a kövek széthányásának és ideje van a kövek összegyűjtésének” (3,5.). Most a kövek összegyűjtettek, s a kövek összegyűjthettek minket, családokat, nemzetet, mutatott rá.

Szemerei János, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspöke emlékeztetett arra, hogy a szenvedés helye a remény helye, hiszen Krisztus kínhalálával megváltó szeretetét, a megváltás reménységét adja nekünk, s ez a remény olyan erő, amely felekezeteket, népeket, nemzeteket összeköt.

Az istentisztelet végén Korzenszky Richárd megáldotta az új kápolnát a hármashalomban. Zárszóként Bakos Péter, a helyreállítást szervező kálvária alapítvány kuratóriumi elnöke szólt az egybegyűltekhez, kívánva, hogy az emlékezés és a visszaállítás mostani ünnepe felkiáltójel legyen és maradjon mindannyiuk életében, és tudjanak mindenkor, mindenhol a rombolás ellen tenni.

Az ünnepség, melyen közreműködtek a tihanyi és balatonfüredi egyházi kórusok, valamint a Veszprémi Légierő Zenekara, szeretetvendégséggel zárult.

Toldi Éva

[simpleviewer gallery_id=”362″]

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »