A karácsonyi ünnepi mise evangéliumában olvassuk: “És az Ige testté lett és közöttünk lakott” (Jn 1,14).
Ez a mondat megtalálható számos imádságunkban, ott van az Őrangyala és a Hiszekegy szívében. A hitvallásban már a bibliai szöveg egyfajta átiratát imádkozzuk: “Megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett.” Ez az a mondat, amelynél meghajolunk, karácsonykor és Gyümölcsoltó Boldogasszony napján (a megtestesülés ünnepein) térdet is hajtunk. Megfigyelhető, hogy a nagy zeneszerzők miséinek krédóiban itt csendülnek fel a leggyönyörűbb dallamok. – De az Üdvözlégy Mária, továbbá adventi és karácsonyi énekeink is gyakran felidézik azt a pillanatot ,,amikor az Isteni Ige emberi magzatként – a Szűz “igenjét” követően – élni kezd édesanyja szíve alatt.
Amikor Szent János megfogalmazza a nagy igazságot: az Ige testté lett, a “test” szónál nem a költői kifejezést használja (görögül: szórna), hanem a nyersebbet, a hétköznapibbat, amely akár hússal is fordítható (görögül: szárksz). Vannak is magyar fordítások, amelyek így adják vissza a súlyos mondatot: “Az Ige hústestté lett.”
Miért használja János, az elmélyült lelkületű evangélista ezt a kevésbé irodalmi megfogalmazást? Azért, mert már az I. század végén voltak olyan keresztények, akik ez előkelő platonista filozófusok hatására azt állították, hogy egy “önmagára valamit is adó istenség” nem vegyülhet a sáros anyaggal, ez – úgymond – nem illik hozzá. Ezek voltak a doketisták, az első tévtanítók, akik kijelentették, hogy Jézus csak látszólagos testben járhatott itt a földön. Nagyon érdekes, hogy a legelső eretnekek nem Jézus istenségét tagadták, hanem valóságos emberségét, elsősorban testi mivoltát. (A doketistákat aztán más irányzatok is követték, például a manicheusok, illetve a különféle ún. gnosztikus közösségek.)
Nem véletlen, hogy Szent János leveleiben is harcol a doketizmus ellen. Első levele így kezdődik: “Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, és amit kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek” (1 Jn 1,1). – Második levelében ezt olvassuk: “Mert sok csaló lépett fel a világban, aki nem vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el. Az ilyen csaló és antikrisztus” (2 Jn|7) .
A fent említett tévtanítókkal lelki rokonságban voltak azok, akik bizonyos ételek fogyasztását tilalmazták (vö. Kol 2,20-23), illetve rossznak tartották a házasságot (vö. 1 Tim 4,3).
Az említett téveszmék szelídebb formában azóta is kísértenek bennünket. Vannak, akik például a pápát sem tudják elképzelni “valóságos emberként”, különcségnek tartják azt, hogy még bíboros korában is tömegközlekedési eszközökön utazott, “vegyült a néppel”. Hallottam olyan véleményeket Ferenc pápáról, hogy “nincs tudatában rangjának”, “nem úgy viselkedik, ahoz egy pápához illik” stb. – Azon is sokan megbotránkoztak, hogy pápai szolgálata elején egy börtönben megmosta egy elítélt mohamedán asszony lábát. – Ezek a botránkozások engem arra emlékeztetnek, hogy az írástudók és farizeusok is botránkoztak Jézus magatartásán: “Ha próféta volna, tudná, hogy ki és miféle az, aki érinti: hogy bűnös nő” (Lk 7,39).
Vannak egyházzenészek is, akik – bár tevékenységük alapjában véve értékes és hasznos, a gitáros dalokat teljesen ki akarják tiltani az istentiszteletekről, mondván, hogy “Istenhez csak a legmagasabb szintű ének és zene illik. Vannak, akik még a Hozsannában található népénekek nagy részét is “templomba nem illőnek” minősítik. De az “előkelő felfogású” hívek megtalálhatók a képzőművészek és az iparművészek közt is.
Az ő figyelmükbe ajánlom, hogy a könnyező Mária-képek és szobrok között, is számos olyan alkotás található, amely nem tartozik a legértékesebb művek közé – legalábbis művész-szemmel nézve.
A mexikói guadelupei vagy a lourdes-i és a fatimai Mária-látnokok esetében a velük való bizalmatlansághoz – a szükséges és indokolt óvatosságon kívül – bizonyos mértékig az is hozzájárult, hogy az illetékes egyházi emberek nem tudták elképzelni, hogy a mennyei dicsőségben angyalok és szentek által ünnepelt Szűzanya ilyen egyszerű, senkinek látszó személyeknek jelenjék meg. Ők ügy gondolták, hogy Isten Anyjához ez “nem illik”. De a Szűzanya – mint Fia is – másként gondolta…
Nekünk azonban örülnünk kell annak, hogy az Isteni Ige “szűzi méhet nem utálva” eljött közénk, szegényes pólyába öltöztetve és jászolba fektetve kezdte meg gyermeki életét közöttünk. Ezzel a tettével már magához ölelt minden embert, a legszegényebbeket is. És reményt öntött mindannyiunkba, hogy szerényen, szegényen és alázatosan élve eljuthatunk az ő mennyei dicsőségébe.
Márfi Gyula érsek
(Megjelent a “Küldött” karácsonyi számában)
