“Amíg Isten erőt ad, cselekedjünk bátran és határozottan, mert a jövő Istené és a bátraké.” (Adolph Kolping)

 

A Szent Őrangyalok ünnepén, október 2-án mutatott be Dr. Udvardy György veszprémi érsek ünnepélyes hálaadó szentmisét az alsópáhoki Kolping Hotel 25 éves jubileuma alkalmából a Szent Kereszt felmagasztalása templomban. A szentmisén koncelebrált Wolfgang Kretschmer prézes (Augsburg), Eduard Birrer (Svájc), Kövesi Ferenc országos prézes, Bóka Tibor alsópáhoki plébános és Tóth Tamás hévízi káplán.

A hálaadó szentmisén jelen volt Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztérium közigazgatási államtitkára.

Kövesi Ferenc atya köszöntőjében elhangzott: „Kettős ünnepre gyűltünk össze: A német-magyar partnerkapcsolati találkozón születésnapot is ünneplünk, hiszen 25 éves az alsópáhoki Kolping Hotel. Szeretettel gondolunk vissza mindazokra, akik a kezdetekkor beletettek apait-anyait, hogy ez a komplexum elkészüljön, szeretnénk őket idehelyezni az oltáron, a szentmisében.”

A veszprémi főpásztor köszöntőjében elhangzott: „Az Úristen megáldja az emberi erőfeszítéseket, ő adja az ajándékot, a kegyelmet, az inspirációt, az ötletet, de megáldja az embernek az erőfeszítését, különösen akkor, ha ez együttműködő testvéri közösségben történik. Örömmel ajánlom fel a szentmiseáldozatot hálaadásként!”

„Sokszor úgy érezhetjük, olyan erők, olyan hatalmak, legfőképpen a gonosz lélek hatalma az, aki irányítja a világ törvényeit, folyását, és az ember csak alig tudja befolyásolni, még csak közvetlen környezetét is, sokszor saját életére is úgy tekint, mint amit csak részben tud irányítani. Az ember Jézus Krisztus halálában és feltámadásában és a mi feltámadásunk ígéretében mindent megkapott ahhoz, hogy uralkodni tudjon elsősorban önmagán, önmaga vágyain, elgondolásain, céljain, de legyen módja befolyásolni a közösség, a társadalom, a kultúra alakulását is. Van módunk, lehetőségünk a világ erőivel szembeszállni, a krisztusi törvényeknek megfelelően élni.” – hangzott el a szentbeszédben.

Éppen, amikor az ember kicsinységét megéli, akkor képes igazán felismerni Istennek a szeretetét, a nagyságát. A kicsiny gyermek, az Istenre hagyatkozó, az Istenben feltétel nélkül bízó ismeri fel az Isten nagyságát. Amikor kicsiny vagyok, amikor emberi mérlegelés nélkül bízom az Isten jóságában, hatalmában, akkor vagyok önmagam – mutatott rá homíliájában a főpásztor.

A veszprémi érsek kiemelte: Mi az Isteni szeretet részesei vagyunk. Van módunk felismerni megajándékozott voltunkat, Istennek a nagyságát, és ezáltal saját emberi méltóságunkat és saját emberi küldetésünket.

Ma is ez a missziónak az alapja: bátran végezzük a missziós szolgálatunkat, mert ismerjük Krisztust, ismerjük az Atyát, megkaptuk a Lélek erejét, és tudjuk, hogy ezáltal uralkodni tudunk a gonosz lélek felett. Isten rendjét szeretnénk megvalósítani.

Ennek az Egyházi missziónak, ami Krisztustól származik, különböző formái vannak. Ez az egyik kiemelkedő forma, amit ma itt ünneplünk a Kolping-családdal együtt, ahol maga a mozgalom különböző formában jeleníti meg a krisztusi missziót.

Elhangzott: „hálásak vagyunk ennek a pihenőhelynek, hotelnek a kialakítóiért, hiszen az elmúlt 25 évben hány és hány csoport, család jött ide, akik az itt eltöltött időben megújulhattak egymás szeretetében, és megerősödtek missziójukban, a szolgálatukban, a társadalom szolgálatában. Amikor ennek a hotelnek a 25 éves működését ünnepeljük, akkor sosem épületet, hanem embereket, találkozásokat, Istenre hívást, közösséget, testvéri együvé tartozást, együttműködést ünnepelünk!”

A homília végén rámutatott a főpásztor, hogy szükséges, hogy Istenben erősödjünk, szükséges, hogy tisztázzuk szándékainkat: Vajon mindaz, amit teszünk, a krisztusi missziót szervesen erősíti, építi?

A hálaadó szentmise végén Bánhidy Vajk, a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet (KOSZISZ) igazgatója, a Magyar Kolping Szövetség országos alelnöke köszönetét fejezte ki az érseknek, hogy figyelemmel kíséri a Kolping munkáját és a közös ünneplésben részt vesz.

A szentmisét követően került sor az alsópáhoki Kolping Hotel 25 éves jubileumi ünnepségére.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »