Bódi Mária Magdolna születésének 101. évfordulóját ünnepeljük a mai napon.
Az életszentség hírében elhunyt Bódi Mária Magdolna (1921–1945) életéért és az általa Istentől kapott kegyelmekért adtunk hálát 2022. augusztus 6-án szombaton Szigligeten. Az ünnepség rózsafüzér imádsággal kezdődött, majd Udvardy György érsek atya mutatott be szentmisét Bedy Imre plébános, Csonka Nándor, Csernai Balász, Szalontai István, Tál Zoltán atyák koncelebrálásával. Az idei évben első alkalommal hirdettek a szervezők kerékpáros zarándoklatot az eseményre, amely Keszthelyről indult.
Udvardy György érsek atya szentbeszédében hangsúlyozta, hogy Bódi Mária Magdolna, keresztény létünkben, keresztény hitvallásunkban, mindennapi életben történő megvallásra ösztönöz minket. Mennyire szükséges ez? Nemcsak keresztény hitünkből fakadó feladatunk, hanem egyre inkább azt látjuk, hogy a világ mintha egy negatív színeváltozás logikája alapján működne. Mert nem a dicsőséget emeli ki, hanem a sebzettséget és a bűnt. Nem a jót emeli ki, hanem a rosszat. Nem a jóban bízik, nem a jóba veti a reményét, hanem éppen a másik gyengeségében, és szinte rendszerszerűen vagy másiknak a zsarolhatóságára akar építeni, vagy éppen korrupttá akarja tenni? Elveszíti és elveszi a méltóságot. Egy ilyen negatív módon hangoskodó világban van-e esélye a krisztusi embernek arra, hogy ezt az Atya és Fiú között lévő kapcsolatot, ezt a méltóságot meg tudja élni? Kérdésünkre van válasz, van ez a vértanúság. Bódi Mária Magdolnának a példája éppen ebben segít bennünket. – mondta érsek atya. A szentbeszédet teljes terjedelmében cikkünk végén közöljük.
A szentmise záró áldása után a templom kerteben található emléktábla előtt imádkoztak Bódi Magdiért az összegyűltek, valamint helyezték el a megemlékezés virágait.
A szeretetvendégséget követően a résztvevők Bódi Mária Magdolna élettörténetéről szóló előadást láthattak Leitner Veronika pasztorális munkatárs bemutatásában.
A jelenlévők ezúttal Magda öccse, a Dolgozó Lányok egyesületének egy tagja, valamint a fűzfőgyártelepi plébánia takarítójának szemszögéből ismerhették meg a munkáslány hitét, tettrekészségét, elhivatottságát. A rövid előadás Temesi József atya Tanúságtétel liliommal, vérrel c. könyvéből, valamint Szakács Péter atya Boldogok a tiszta szívűek c. könyvéből válogatott szemelvényekre épült.
Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási eljárásárnak jelenlegi állapotáról Udvardy György érsek atya elmondta, hogy kijelölésre került egy ügyvéd, akinek az a feladata, hogy a leadott anyagokból a szakemberek számára egy dokumentumot készítsen, ami alapján meghozzák az ítéletét. Ez a dokumentum idén tavasszal elkészült, átadásra került a szentté avatási kongregáció hivatalának, és most az a folyamat tart, hogy a kijelölt közel húsz szakértő tanulmányozza ezt az iratot. Ez után pedig mindannyian meghozzák a maguk szavazatát, és ezt követően lép egy következő fázisba. “Addig pedig imádkozzunk, hogy gyönyörű példa legyen az egyházmegye, a fiataljaink számára, így a magyar egyház, mind pedig a világegyház számára. Hiszen a boldoggá avatás nemcsak egy titulus elnyerése, nemcsak egy közbenjárás elnyerése, hanem az egyház kegyelmi rendjéből fakadó gyümölcsöknek a felmutatása is, amiből erőt meríthetünk.”
A szentmisében elhangzott prédikációt itt olvashatják:
Bódi Mária Magdolna születésének 101. évfordulóját ünnepeljük. Ez az apropó, amiért itt imádkozunk, de Anyaszentegyházunk a mai ünnepen a színeváltozás ünnepét üli és a szentírási szakaszok is ezt a titkot, ezt a misztériumot állítják elénk, és mi is szinte részesei vagyunk ennek a bemutatott titoknak, talán képletesen, de mégis valóságosan is, hiszen följöttünk ide a hegyre, erre az ősi hegyre, mert szeretnénk ebben az isteni titokban elmélyülni, szeretnénk Bódi Mária Magdolna személyének a titkát jobban megismerni és szeretnénk mi magunk is keresztény hivatásunkban megerősödve boldogabban élni.
Kiválasztottakat hív maga mellé Jézus.
Nem közvetlen összefüggésben, de mégis úgy tűnik, azért hívja maga mellé és azért választja ki, hogy imádkozzanak vele, vagy legalább az imádságának tanúi legyenek. Amikor Péter mondja, taníts meg bennünket imádkozni, akkor elmondja a Miatyánk imádságot. Itt pedig nem Péter kérdi, taníts meg bennünket imádkozni, de valójában erről van szó. Tanít bennünket imádkozni. Tanít bennünket arra, hogy Jézust akkor ismerjük meg jól, ha az Atyával való kapcsolatában nézzük és az Atyának a szeretetét, irgalmát is akkor ismerjük meg jól és egyre bensőségesebben, hogyha Jézus Krisztusra, az Ő küldöttére figyelünk. Ahogyan Ő imádkozik, ahogyan Ő az Atyához kapcsolódik, ahogyan engedelmes, ahogyan figyel az Atyára, föl akarja tárni az Atya titkát előttünk, s nemcsak mint egy információt, nemcsak azt akarja elmondani, az Atya irgalmas, az Atya szeret, az Atya élettel ajándékoz meg, hanem bevon bennünket ebbe a közte és az Atya között lévő kapcsolatba, és ez a kapcsolat olyan erős, olyan dinamikus, hogy ennek ezt a csodálatos formáját látjuk most, amikor ragyog az arca, tündöklik, amikor a szózat elhangzik, megerősítendő az apostolokat. Miben erősíti meg? Önmaguk létében, önmaguk küldetésében, de az imádságban is. Még egy nagyon fontos eleme van ennek a szentírási szakasznak, pontosabban ennek a jelenetnek, mégpedig az, hogy itt éppen az imádságnak ebben a legbensőségesebb kapcsolatában, ami intim kapcsolat, mégis a csodálatos jelek által föltárul előttünk, megmutatja magát, ebben szerepet kap a szenvedés. Bármennyire is bensőségesnek, bármennyire is békésnek, a leghőbb módon vágyottnak gondoljuk ezt a kapcsolatot, ez azért igaz, mert benne ott van a fiúnak a magatartása, a szenvedése, áldozata, önfeláldozása az Atya iránt és irántunk.
Így ismerjük meg az Atyát, így ismerjük meg a Fiút, így ismerjük meg az üdvösségnek a művét és így ismerünk rá saját méltóságunkra is. Arra a méltóságra, amit megkaptunk a keresztségben, hiszen felénk is elhangzik ez a szózat. Te vagy az én szeretett fiam, akiben kedvem telik. Ezt a méltóságot kapjuk meg. Így ismerhetjük az Atyát. Így ismerhetünk saját magunkra, krisztusiak vagyunk, Krisztushoz tartozóak vagyunk, teljes egészében az Atyához fűződő kapcsolat ad értelmet életemnek, vágyaimnak, bárminek, ami az életemben van, de egészen biztos, hogy ez a bensőséges kapcsolat jelenti a szenvedésnek a kapcsolatát is. A szenvedés jelenlétét saját életemben és a ragyogás és a szenvedés nem ellentétes kép ebben a jelenetben sem és keresztény létünkben sem.
Ezt látjuk feladatként is magunk előtt, és ebben látjuk gyönyörű, csodálatos példának Bódi Mária Magdolnát, akit reméljük, hogy majd a boldogok sorában tudjuk tisztelni, és akkor már kérhetjük is hathatósan a közbenjárását. Most azért imádkozunk, hogy ez megtörténjen. Nyilván az élettörténetét itt leginkább ismerik, nem is erre szeretnék kitérni, hiszen számtalanszor elhangozhatott itt már ez, de azt mindenképp szeretném megerősíteni, hogy ő ebből a krisztusi méltóságból élte a mindennapi életét, krisztusi méltóságból szemlélte a saját hivatását, saját szenvedését és a saját, korábban megfogalmazott önfelajánlását, önfeláldozását. A táborhegyi jelenet és a vértanúság az teljesen egy. Hiszen éppen erről beszél a tanúknak a sora. Éppen erről beszél az a csodálatos leírás, amit az imént hallottunk. Testvérek, és ebben erősít és bátorít bennünket, Bódi Mária Magdolna, keresztény létünkben, keresztény hitvallásunkban, mindennapi életben történő megvallásban. Mennyire szükséges ez? Nemcsak keresztény hitünkből fakadó feladatunk, hanem egyre inkább azt látjuk, hogy a világ mintha egy negatív színeváltozás logikája alapján működne. Mert nem a dicsőséget emeli ki, hanem a sebzettséget és a bűnt. Nem a jót emeli ki, hanem a rosszat. Nem a jóban bízik, nem a jóba veti a reményét, hanem éppen a másik gyengeségében, és szinte rendszerszerűen vagy másiknak a zsarolhatóságára akar építeni, vagy éppen korrupttá akarja tenni? Elveszíti a méltóságot, elveszi a méltóságot. Egy ilyen negatív módon hangoskodó világban van-e az esélye a krisztusi embernek arra, hogy ezt az Atya és Fiú között lévő kapcsolatot, ezt a méltóságot meg tudja élni? Kérdésünkre van válasz, van ez a vértanúság. Bódi Mária Magdolnának a példája éppen ebben segít bennünket.
És természetesen a vértanúságnak számtalan formája van, nem kizárva ezt a teljes odaadottságot, és nem kizárva azt, hogy a teljes odaadottságból a mindennapi élet vértanúsága következik. A döntésekben az igazság keresésében, a küzdésért, küzdésben az igazságért, az emberi méltóságért, a teremtett világ szépségéért.
Ez mindenképpen feladat és szeretnénk ebben Krisztus módjára erősek lenni, Krisztus módjára Isten fiainak bizonyulni és szeretnénk, hogyha ez a jövő generáció számára is erőforrás, példa tudna lenni. Imádkozzunk ezért, imádkozzunk főegyházmegyénkért, egyházmegye papjaiért, családjaiért, fiataljaiért, idősekért, betegekért, hogy a mindennapi vértanúságnak a tanúságtétele legyen a mi hitvallásunk, ahol bízunk abban, hogy Isten gyermekei vagyunk és megvalljuk, hogy az Atyánk, az Isten, és megvalljuk, hogy Jézus Krisztus pedig megváltónk, királyunk. Ámen.
