A  600 tagú marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar 50 tagjával járta a Balaton körüli településeket Böjte Csaba ferences atya. A második csillagösvény út célja az volt, hogy a tehetséges gyerekek számára Szovátán egy Kodály központot hozzanak létre, ahol próbáikat tarthatnák, és egyben a kórust vezető nővérek otthonra találjanak benne. A körút során a gyerekekkel megismerkedtek a Balaton környéki településekkel, jártak Balatonfüreden, Balatonalmádiban is. Augusztus 3-án, szombaton este pedig Veszprémben a Szent Mihály Bazilikában Márfi Gyula érsek volt a főcelebránsa a szentmisének, ahol Csaba testvér a békéről beszélt homíliájában.

“Uram, tégy engem békéd eszközévé,

hogy szeretetet vigyek oda, ahol egymást gyűlölik,

kibékülést vigyek oda, ahol egymást bántják,

egyetértést vigyek oda, ahol viszálykodnak,

hitet vigyek oda, ahol kétkedés kínoz,

az igazságot vigyem oda, ahol tévedés uralkodik,

reményt vigyek oda, ahol a kétség kerekedett felül,

örömöt vigyek, ahol szomorúság van,

fényt vigyek oda, ahol homály uralkodik.”

A szentbeszédet erre  az Assisi Szent Ferenctől származó imára építette. Felhívta a figyelmet arra, hogy mennyi háború van a világban, de nemcsak fegyverrel lehet háborúzni, sokszor a családban, a munkahelyen, a baráti közösségekben is mennyi erőszak és veszekedés van.  Nagyon sok ember önmagában is tud háborúzni, akinek semmi nem tetszik, semmi nem jó, mindenben kifogást talál. Jézus életét hívta segítségül példaként, hogy Ő hogyan fogadta a nehézségeket, hogy vállalta küldetését, a világ megváltását és hirdette a szeretet parancsát. Megőrizte a békét, és ezt a békét ki is tudta árasztani környezetére – folytatta gondolatmenetét.

Mennyi béke van a szívemben? Mennyire tudom elfogadni a saját életkörülményeimet, azt a talentumot, amit Isten adott? – tette fel a kérdéseket.

Befejezésül azt kérte a hívektől, hogy próbáljuk meg mindannyian Assisi Szent Ferenc imáját jelmondatunkká választanunk.

A szentmise végén a velük utazó csíksomlyói kegyszobor másolatával megáldotta a jelenlévőket, akik ezután a kórus koncertjét hallgathatták meg a veszprémi bazilikában.

[simpleviewer gallery_id=”590″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »