Boldog Gizella ünnepére készülünk. Ennek kapcsán kamera elé állt Veszprém több közéleti illetve közismert szereplője. Elsőként fogadják szeretettel Porga Gyula veszprémi polgármester gondolatait:

A pandémia világjárvány több mint egy éve nehezíti életünket, ez próbára tesz mindannyiunkat és nem csak egyes embereket állít komoly kihívás elé, hanem egy közösséget is, így a városi közösséget is. Szerintem fontos az, hogy ilyenkor a közösségünk immunrendszerének is reagálni kell erre a rendkívüli helyzetre, és ebben meggyőződésem szerint sokat segít az, hogy vannak ünnepeink. Vannak olyan személyiségek, vannak olyan történelmi személyiségek a városban, akik mindenképpen iránytűként kell, hogy segítsenek bennünket az ilyen nagyon nehéz körülmények között is. Gizella királyné nem véletlenül egyfajta névadója is a városunknak, hisz Magyarországon meg a nagyvilágban is a Királynék Városaként nem véletlenül hívják Veszprémet. Fontos, hogy az Ő életpályája egy minta legyen számunkra. A veszprémi közösségnek mindig is fontos volt, hogy az ilyen jeles személyiségekről megemlékezzünk, ezért is érezzük nagyon fontosnak azt, hogy a Gizella napok rendezvénysorozatát minden évben valamilyen módon megünnepeljük. Hiszen Gizella királyné életútja nyilván meghatározza a mai létünket is. Az, hogy Veszprém mindig is Európához tartozott, mindig is a kereszténységhez tartozott, abban óriási a szerepe, óriási missziót végzett Gizella királyné, és nekünk ma élőknek az Ő példáját, az Ő általa kijelölt utat kell járni, még ha ez néha komoly megpróbáltatásokkal is jár. Mint ahogyan ezt az idei esztendőben megtapasztaltuk. Fontos, hogy minden évben emlékezzünk az Ő példájára, s minden nehézségen keresztül az Ő példázata segítségünkre lesz.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »