Dr. Töreki – Vörös Ibolya a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatójának gondolatai.

Az év elején érkeztem Veszprémbe, a Csolnoky kórház vezetéséhez. Nagyon-nagy elvárásokkal jöttem, hiszen szerettem volna mélyebben megismerni a várost. A mindennapi munkám mellett arra számítottam, hogy azokon a közösségi rendezvényeken, amik a város életében meghatározóak, erre lehetőségem lesz. Megismerhetem a város kultúráját, az itt élő embereket, a múltat, és a múltba gyökerező hagyományokat. Ezeket az értékeket sajnos most ezeken a közösségi rendezvényeken nem tudom megtapasztalni, mivel a járványhelyzet ezt nem engedi meg. Én úgy gondolom, hogy nagyon tiszteletreméltó az a kezdeményezés, hogy a Főegyházmegye és a város vezetése lehetőséget adott arra, ha visszafogott körülmények között is, de megemlékeznek Boldog Gizelláról, a Gizella-napi ünnepség keretén belül. A magyarok királynéja olyan meghatározó személyiség volt a történelemben, Magyarország történelmében, amely azt gondolom, hogy példaértékű. Kötelességünk az emlékezés és azoknak az értékeknek a továbbvitele, amit ők, az Árpád-házi szentek és a történelem képviselői felénk sugallnak. Tudnunk kell Gizelláról, hogy nagyon erős személyiség volt, de ugyanakkor visszahúzódó és szelíd természetű. Szívén viselte mindig az ország problémáit, segíteni akart mindig. Férjének támaszul szolgált, megnyitotta kezét és lelkét a szegények felé. Olyan tulajdonságai voltak, amelyet bizton szeretnénk magunkénak tudni. Ezek példaértékűek. Példaértékűek számunkra azok a tulajdonságok, amik a mindennapokban vissza kell, hogy köszönjenek. Példaértékű volt önzetlensége, férjének segítése, családanyaként az a szeretet, amivel gyermekeit nevelte, és az az önzetlenség, amellyel az ország felé megnyilvánult. A templomépítésekben, a kolostorok építésében, valamint a kézművesműhelyeknek a kialakításában, ahol saját maga is tevékenykedett és a koronázási palást elkészítésében is részt vett. Én úgy gondolom, hogy mi az egészségügyben dolgozók is büszkék lehetünk arra, hogy ilyen elődök nyomdokaiban járhatunk. Magunkénak kell tudnunk azokat az értékeket, azokat az el nem múló ezeréves értékeket, amelyeket Gizella királyné felénk sugároz. Az önzetlenség, a betegekkel való foglalatosság azok a tulajdonságok, az alázatosság, amelyekkel nekünk a mindennapokban rendelkezni kell. A nehéz helyzetben ezek a tulajdonságok segítenek bennünket abban, hogy a betegeket el tudjuk látni tudásunk és lelkiismeretünk szerint a legjobban. Büszke vagyok arra, hogy ebben a városban dolgozhatok, hogy ennek a városnak olyan stabil múltja van, amely értékeket közvetít és értékeket követel meg az elmúlt ezer évre hagyatkozva.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »