Veszprém város első vízműve 120 évvel ezelőtt, 1896-ban épült meg, Bolgár Mihály veszprémi piarista tanár kezdeményezésére. Az évforduló alkalmából szeptember 22-én a veszprémi önkormányzat ünnepséggel emlékezett meg a közműrendszer létrehozóiról és működtetőiről.

A megemlékezés során felavatták a felújított, múzeummá alakított régi gépházat és Bolgár Mihály emléktábláját.

Bolgár Mihály (1861–1895) fizika és matematika szakos piarista tanár a természettudományok szinte minden ágával foglalkozott. Veszprémben vasárnaponként ismeretterjesztő előadásokat tartott, és rendszeresen írt a helyi lapokba. Jó gyakorlati érzéke volt, ezért különösen szerette a meteorológiát és a hidrológiát. 1892–1893-ban alapvető tanulmányt írt Veszprém vízrajzáról, amelyhez 115 kút vizét elemezte. Kutatásai adták meg a tudományos alapot a veszprémi vízközmű létrehozásához, amelynek tervezését és kivitelezését szaktanácsai alapján végezték. Az 1896-ban fölavatott létesítmény elkészültét azonban nem érte meg, mert 1895-ben fiatalon (mindössze 34 évesen) elhunyt.

img

A Veszprémi Piarista Diákszövetség 1932-ben emléktáblát helyezett el tiszteletére a vízmű gépházának falán, a viadukt alatt (a mai, állatkerthez vezető Kittenberger Kálmán utcában).

Mivel az emléktábla az idők során elveszett, a jelenlegi évfordulón a Bakonykarszt Zrt. új táblát készíttetett a felújított gépház homlokzatára, amelyet szeptember 22-én Kugler Gyula, a vállalat vezérigazgatója és Imre Frigyesné, a veszprémi Lovassy László Gimnázium nyugalmazott tanára lepleztek le, majd Takáts István érseki irodaigazgató áldott meg. A tábla szövege szerint a városi vízművet Bolgár Mihály „önzetlen tudományos kutatásai és fáradhatatlan tevékenysége segítették létrehozni”.

Forrás: Magyar Kurír

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »