BORROMEI SZENT KÁROLY: (Arona, 1538. október 2. +Milánó, 1584. november 3.)
Borromei Károly a milánói hercegség egyik legnevezetesebb családjából származott, amelynek a Lago Maggiore mentén kastélyai és földbirtokai voltak. A család alapítója, egy bizonyos Padovából való Vitaliani, a milánói herceg tanácsosa, miután anyjától fölvette a Borromei nevet, 1445-ben Arona grófja lett. Politikai hatalmuk és tekintélyük főleg a nagy vagyonból fakadt, mert a Borromeiek között bankárok is voltak. Londonban, Barcelonában fiókintézetük volt. A családtagok a diplomáciában és a politikában is tevékenykedtek, és jól szerepeltek a franciákkal vívott háború idején. Károly atyja a patrícius családból való Medici Margitot vette feleségül, akinek testvérei igen magas hivatalokba jutottak. Egyik bátyja, Gian Angelo bíboros 1559-ben IV. Pius néven pápa lett.
Károly a család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot, egészen kicsiny korában elveszítette édesanyját. Mostohaanyja, Tassea dal Verme határozott úgy, hogy Károlyból klerikus legyen. Így 12 évesen magára öltötte a reverendát és fölvette a tonzúrát.
Egyúttal ő lett a római bencés kolostor kommendátor apátja, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy megkapta a kolostor jövedelmét, az apát teendőit pedig egy szerzetes látta el helyette. A hozzávetőleg évi kétezer aranyra rúgó bevételt Károly sajátjaként kezelte, és szétosztotta a szegények között. Néhány év múlva már ő kormányozta az egész családi birtokot, és az akkor még csak bíboros nagybácsi jóvoltából két apátság javadalmát is megkapta.
Tizenhat éves korában Páduába küldték, hogy jogot tanuljon. Hat év elteltével egyházi és világi jogból is sikeresen doktorált. Alighogy befejezte tanulmányait, nagybátyját pápává választották, aki őt Rómába hívta, bíboros kamarássá és a Milánói Főegyházmegye apostoli kormányzójává tette.
1563-ban pappá és püspökké szentelték. Sokat tett a tridenti zsinat szerencsés befejezéséért. 1565-ben megkapta a milánói érsekséget, hogy ott végre hajtassa a határozatokat. Szervezőkészsége és apostoli buzgósága hamar kitűnt. 1565 szeptemberére összehívta a tartományi zsinatot: Lombardia, Piemont, Liguria, Emilia püspökeit, és elrendelte a liturgia, a vagyonkezelés, klérus képzése, a jótékonyság ellenőrzése, az anyakönyvek teljes reformját. Ezen intézkedései váltak a többi itáliai püspök hasonló rendelkezéseinek mintájává.
Károly minden vagyonát a szegényekre költötte. A templomokban, kolostorokban és a szerzetesrendekben elburjánzott visszaéléseket felszámolta. Ez a munka felőrölte életerejét. Amikor ezt még kemény böjttel és vezekléssel tetézte, szervezetének ez már túl sok volt. Negyvenhat évesen tért meg teremtőjéhez.
V. Pál pápa avatta szentté, 1610-ben. Holtteste a milánói dómban, szíve a római Szent Ambrus és Úti Szent Károly bazilikájában nyugszik. 1613 óta ünnepét november 4-én tartják.
