Bosco János 1815. augusztus 16-án született egy parasztcsaládban, Castelnuovo d’Astiban. Édesapja, Bosco Ferenc a gyermek kétéves korában meghal, így édesanyjának, Occhiena Margitnak egyedül kell felnevelnie Antalt, Józsefet, és a kis Jánost. Margit bölcs nevelő, kitartásának és határokat nem ismerő hitének segítségével mélyen vallásos légkört alakít ki családjukban. János már kicsi korától kezdve pap szeretett volna lenni.

Elmesélte, hogy egyszer kilenc éves korában álmot látott, amely megvilágította számára küldetését: „Legyél alázatos, erős és állhatatos” – mondta neki egy asszony, aki ragyogott, mint a nap, „és akkor, amit majd látsz, hogy ezekkel a farkasokkal történik, akik bárányokká változnak, te is ezt fogod tenni gyermekeimmel. Én leszek a tanítómestered. A maga idejében mindent meg fogsz érteni.” János már gyermekkorától kezdve gyakran kötötte le társait bűvészmutatványokkal, amelyeket kemény gyakorlással sajátított el a munka és az imádkozás között.

Az idős Calosso atya volt első lelkivezetője, ő indította el a papi tanulmányok útján, amelyekért nagy erőfeszítéseket tett, míg végül is el kellett hagynia a családi házatmert szembe került Antal testvérével. Antal azt akarta, hogy János inkább a földeken dolgozzon. Diákként Chieriben létrehozta a „Vidámság Társaságát”, amelybe összegyűjtötte a városka fiataljait. Később itt járt szemináriumba is, és 1841 júniusában pappá szentelték. Akkori lelki vezetője, Cafasso atya azt tanácsolja neki, hogy tökéletesítse tanulmányait az egyházi kollégiumban. Közben Don Bosco maga köré gyűjti az első gyermekeket, és megszervezi a vasárnapi Oratóriumot, az első időkben mindig máshol, később azonban megmaradnak Valdoccóban. Édesanyja, Margit, most már idős asszonyként, elfogadja a meghívást, hogy Torinóba jöjjön és segítsen fiának. A gyermekek számára ő lesz „Margit mama”. Don Bosco elkezd szállást adni az otthontalan árváknak. Megtanítja őket egy szakmára, és arra, hogy szeressék az Urat, együtt énekel, játszik és imádkozik velük. Az első gyermekekből lesznek később az első munkatársai is. így fejlődik ki az a híres nevelési módszer, amit „megelőző módszernek” hívunk: „Legyetek a gyermekekkel, előzzétek meg a bűnt ésszel, hittel és szeretettel. Legyetek szentek, és szentek nevelői. Vegyék észre a gyermekeink, hogy szeretjük őket!” Idővel az első munkatársakból XI. Piusz pápa segítségének köszönhetően létrejön egy szerzetes társaság, melynek célja a fiatalok megmentése, küzdve a szegénység minden fajtája ellen. Mottójuk a következő: „Lelkeket adj nekem (Uram), minden mást vegyél el”. A fiatal Savio Domonkos lesz a megelőző módszer első gyümölcse.

A Segítő Szűz Mária, aki mindig segítette Don Boscót a művében, számtalan kegyelmet ajándékozott neki, köztük egészen különlegeseket is, és mindig volt elegendő pénz is a vállalkozásokhoz. Segítette a róla elnevezett bazilika megépítését is. Szűz Mária segítségével Mazzarello Máriával megalapította a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményét. A jótevőkkel és laikus segítőkkel együtt létrejön a Szalézi Munkatársak Egyesülete.

Don Bosco 72 éves korában, a munkától kimerülve halt meg 1888. január 31 -én. Ma már a Szalézi Család az egész világon jelen van. II. János Pál pápa Don Boscót halálának századik évfordulóján a „fiatalság Atyjának és Tanítójának” nevezte.

Don Bosco nem egyszerűen egy szerzetesrendet alapított, hanem egy lelki családot az egyházon belül, egymás mellé helyezve a szerzeteseket, nővéreket és világiakat, akik sajátos szalézi lelkülettel élnek és dolgoznak a fiatalokért, kiemelten a hátrányos helyzetűekért és a szegényekért. Vajon mikor született meg ez a család? Amikor egy kilencéves kisfiú egy Torinóhoz közeli tanyán látott egy különleges álmot, amelyben szegény, elhagyatott fiatalok szerepeltek? Vagy 1854-ben, amikor tizenhét lelkes ifjúnak először mondta azt: szaléziaknak fognak hívni benneteket? A szalézi rend hihetetlen gyorsasággal terjedt el Olaszországban, majd az egész világon. Don Bosco halála évében 1200 követője volt, napjainkban közel tizenhétezer szalézi dolgozik öt kontinensen, 128 országban – ez a világ egyik legnépesebb szerzetesrendje.

Forrás: Szaléziak.hu

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »