A herendi és a márkói egyházközségek képviselő testületei és énekkarosaink valamint családjaik 20 autóval, 70 fővel elzarándokoltak a Káli medencébe a Szent Balázs templom romjaihoz.

A szabadtéri szentmisét Primász Gábor Róbert c. esperes, plébános celebrálta, ahol az énekkarok közösen szolgáltatták az énekeket. Szentbeszédében külön kiemelte az összetartás és a közösségi élet fontosságát és megköszönte a sok-sok segítséget amit kap az egyházközség a családoktól, hiszen a pap egyedül nem sok mindent tud megvalósítani, ezért kell a sok ötlet, a sok kézi segítség és a sok háttérima. Ezt a mostani kirándulást modern szóval „csapat építő tréningnek” is lehetne nevezni, hiszen mi Isten országának csapata vagyunk!

A szentmisét követően elindultunk az autókaravánnal Monoszló felé, majd megérkeztünk Hegyestűre. A bátrabbak megmászták és megcsodálták a csodálatos balatoni panorámát. A többiek ezt az időt felhasználták, hogy a két egyházközség tagjai jobban megismerhessék egymást, beszélgettek a fák hűvösében a padokon. Mindenki nagyon jól érezte magát. A  nap végén Róbert atya külön köszönetet mondott a családoknak, akik háttérben segítik mind a képviselők, mind az énekkarosok munkáját, majd áldást adott és útra bocsájtotta a zarándokokat.

 

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »