Csatár-hegyi búcsú

2021.05.04., Hírek rovat

Május első vasárnapján tartották meg a Csatár-hegyi kápolna idei első búcsúünnepét.

A hideg és szeles idő ellenére is sokan zarándokoltak el gyalogosan a kápolnához, amely a Veszprém város melletti Csatár-hegy oldalában található. A szentmisét Szabó János gazdasági helynök, főesperes, plébános atya mutatta be. Szentbeszédében a szőlőtő példáját hozta elénk, hiszen ez a veszprémiek gyümölcstermő csatári kertjeiben mindenhol megtalálható. Az Úr Jézus úgy írja le a vele való belső kapcsolatot, életközösséget, mint a szőlővesszőnek, hogy a szőlőtőn maradjon, életben legyen és gyümölcsöt teremjen. Ugyanígy szükségünk van arra, hogy vele, az igazi szőlőtővel, az igazi és elpusztíthatatlan élet forrásával élő kapcsolatban legyünk, gyümölcsöt teremjünk, a jó tetteknek, az erényeknek, az Istennek tetsző életnek a gyümölcseit. A szentmise végén Szabó János atya a jelenlévőkkel közösen elénekelte a Lorettói litániát, majd pedig a Szent Kereszt ereklyével áldást adott.

Régi hagyománya van a Csatári búcsúnak – egészen a 18. századig nyúlik vissza, amikor is egy Prokopl Hilarius nevű remete megtelepedett a Csatár-hegyen és adománygyűjtésből három év alatt felépítette a Szent Kereszthez címzett kis kápolnát. A hagyományok szerint a hegy lábánál lévő nagy síkságon győzte le Szent István királyunk serege Koppány vezért 997-ben, s ezért a magyar kereszténység számára szimbolikus jelentőségű szent hely.

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »