„El kell érnünk Betlehembe” címmel tartott vetített képes előadást Toldi Éva tanár, újságíró 2015. december 20-án, Advent negyedik vasárnapján, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény felkérésre a veszprémi Érseki Palotában. Az előadás szövegét hozzájárulásával közöljük.

A karácsonyi időszak, a betlehemi történet központi szereplői a Csillag nyomában útnak induló és Jézus Krisztus köszöntésére Betlehembe érkező Háromkirályok: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Se szeri, se száma e különös csoport útját és megérkezését ábrázoló, bemutató, megszólaltató képzőművészeti, irodalmi, zenei alkotásoknak, sőt rajzfilmeknek, mesefilmeknek. De hát kik voltak ők? Valóságos személyek? Vagy mesehősök? „Kitalált szereplői” az evangéliumnak, mint a tudomány emberei feltételezik? Vagy rejtett, titkos szerepet töltöttek be? És mi volt az a csillag, amit követtek? S hol van ma? Egyáltalán, ki késztette, netán kényszerítette őket, hogy kövessenek egy csillagot földrészeken át?

Az ember kétezer éve teszi fel ezeket a kérdéseket, érvel és cáfol, de legtöbbször csupán racionálisan közelít a Háromkirályokhoz. Vagyis a történet felületét vizsgálja. Elméleteket alkot, s igen gyakran erőszakosan teszi ezt, le akarván leplezni a csodát. S ha a felszínen nem talál mérhető, kutatható adatokat, akkor vizsgálatának tárgyát kitalációnak, mesének tekinti. Ez történt a Háromkirályok esetében is. Ha az ember nem látja be, hogy a világ nagy titkaihoz rációval való közelítés csak részismeretekhez elegendő, ha nem tud a lélek szavára a mélybe hatolni, ha bezárul a benső érzelmek, lelki impulzusok előtt, sohasem jut el a csodás történetekből fakadó isteni üzenetekig. Beleragad az anyagba. A sötétség embere lesz.

Az ember azonban szerencsére rosszul tűri a sötétséget, a fény felé törekszik mindig. És az ember az egyes-egyedüli az élővilágban, aki képes önmaga fölé emelkedni, s önmaga fizikai, biológiai képességeit meghaladva a spirituális térben érzékelni a racionálisan nem láthatót, megérteni a racionálisan érthetetlent is.

Ha rátekintünk a ravennai bazilika mozaikjára, azokat a napkeleti bölcseket látjuk, akiket a keresztény vallási hagyomány Háromkirályokként ismer. Szent Máté evangéliumában olvashatunk róluk (Mt. 2, 1‒16.), akik egy csillag vezetésével Betlehembe indultak, hogy találkozzanak a Messiással, a „zsidók királyával”, akiről a próféta jövendölte (Mik. 5,1.), hogy ott kell megszületnie.

Vizsgáljuk meg előbb, mit mond e királyokról, útjukról a tudomány!

Feltételezi, hogy a napkeleti bölcsek csillagászok lehettek, mivel az égboltot pásztázták. Eközben fedezték fel azt a csillagot, amely bizonyára nagyobb, fényesebb lehetett a többi között. Kepler az 1600-as évek elején már bizonyítani próbálta azt is, hogy nem is csillag volt az, amit láthattak, hanem egy különleges fényjelenség, ami valószínűleg a Jupiter és a Szaturnusz húszévenkénti „együttállásából” fakad. Számításokat is végzett, melyek nyomán valószínűsítette, hogy ez történhetett Krisztus születése időpontjában is.

Mivel az eredeti görög Szentírás a bölcseket mágusokként említi, egy másik tudós csoport megállapította, hogy a titokzatos személyek a perzsa papság legfelsőbb rétegéből származhattak vagy babiloni csillagjósok lehettek, akik a csillagok állásából következtetni tudtak a jövőre, az eljövendő uralkodóra is.

Hármas számukat nyilván az ajándékok száma (arany, tömjén, mirha) határozta meg, folytatták következtetéseiket. Egy másik variáció szerint azért lehettek hárman, mert a 14. századig a világ csak három kontinenst ismert még, Európát, Ázsiát s Afrikát, s ezzel akarta a történetíró hangsúlyozni a királyok személyének fontosságát: hogy Jézus születésének híre általuk így az egész világra eljuthatott. És ezért gyakori festészeti ábrázolásuk rasszok szerint is, tették hozzá a művészettörténészek: fehér-, sárga- és fekete bőrű vándorokként. Majd megint egy másik tudóscsoport megállapította, hogy a 6. század körül nevet is adtak a királyoknak. Magyar nyelvterületen Gáspár, Menyhért és Boldizsárként, német és angolszász nyelvterületen Caspar, Melchior, Balthasarként emlegetik őket. A művészettörténészek szerint a bölcseket királyként, koronával egyébként a 11. századtól kezdték ábrázolni. A Háromkirályok létezését erősen megnyirbálta az a felfedezés is, hogy az örményeknél tizenketten szerepelnek az Írásban, egyes arab feljegyzésekben pedig hatan. Túl sok a mesés átmenet, a változat ahhoz, hogy valóságos személyekről lehetne szó és valóságos eseményekről, szűrték le végül következtetéseiket a tudósok. Amit idáig idéztem a háromkirályok irodalmából, az mind a felszín volt és a külső körülmény. A benső, a végső lényeget, az üzenetet ezúttal is csak mélyebbre ásva, a szakrális mezőben találhatjuk meg. Mert oly mindegy, hogy a történet mese vagy nem mese, ami a lényeges, az a benne elrejtett mondanivaló. Üzenet, amely örök, és mindenkihez szól, így hozzánk is. S mindannyiunknak külön-külön kell kibontanunk ezt az üzenetet, személyes földi vándorutunkon. A Szentírásból tudjuk, hogy Jézus igen gyakran példabeszédekkel vezette rá tanítványait Isten üzeneteinek felismerésére. A Háromkirályok története is példabeszéd, példázat, azaz parabola. A szentírás-magyarázók szerint a királyok pogányok voltak, így hát teológiai üzenetet képviselnek: Isten nem személyválogató, szeretete kiárad mindenkire. Isten megszólította a pogányokat is, amiként megszólította annak idején Ábrahámot, vagy Jónást, vagy Józsefet, Illést, majd később a 12 apostolt, s végül Keresztelő Szent Jánost, és elküldte őket tanúságot tenni Istenről és Küldöttéről, a Messiásról, a Szabadítóról, a Megváltóról, aki eljövendő, aki alászállt a mennyekből, s aki ma is Velünk van! Akit meghirdetett az ószövetségi népnek az Úr az idők kezdetén. Ha nem így lett volna, akkor az sem volna érthető, mi célból kerekedtek fel e királyok, és indultak útnak egy csillag nyomában, hogy egy leendő királyt megkeressenek. A Háromkirályok jelet láttak a Csillagban, követték és felismerték a megtalált Gyermekben Isten Fiát, a Messiást.

De ha még mélyebbre ásunk, föltárul a háromkirályok példázatának szélesebb üzenete is: „a királyok útja”. A királyok útja ugyanis nem csupán vándorút, hanem zarándokút, belső lelki út, adventi út. A várakozás és vágyakozás útja a sötétségből a világosságba fizikai és lelki értelemben egyaránt. Vágyakozás a boldogságra, a szeretetre, várakozón és adakozón. És a tisztulás útja is, próba: az utat nem feladva, nem engedve, hogy eltérítsenek (találkozás Heródessel), hogy bűnbánattal és ígéreteink, fogadalmaink ajándékával érkezzünk meg a nagy találkozóra.

S ha még mélyebbre tekintünk a Háromkirályok útjába, rádöbbenhetünk: a Háromkirályok útja az ember útja a földön, a születéstől a mennyei találkozásig. A földi pályán az ember rendületlenül halad, keresve, kutatva boldogságát, a szeretetre éhezőn. S mivel a kegyelem révén szabad akarattal teheti ezt, ezért sokszor bizonytalanul és törékenyen, gyakori botlással, bűnbeeséssel járja az útját. Aki azonban a Csillag nyomában halad Betlehem felé, az sosem fél, és könnyebben is tájékozódik, és annak a helytállás is könnyebb. Mert a csillag a bizalom országútján vezet. Mert a csillag jelentése: Velünk az Isten.

Tolsztoj írja az Anna Karenina előszavában: „Az ember élete folytonos zarándokút, akkor is, ha nincs ennek tudatában, akkor is, ha tudja, de nem látja be, akkor is, ha csupán végigfutja földi útját.”

„A zarándokút egyes állomásai a karácsonyok és a húsvétok” – folytatja a gondolatot Pilinszky, rámutatva: „az út, maga az élet, az ember adventi útja a csillag nyomában, a Megváltásra  vágyakozón.”

Advent a sötétségből a fény felé vezet. A legsötétebb napon, amikor a leghosszabb az éjszaka, leghamarabb sötétedik, Isten minden évben elküldi a Fényt az embereknek. Az év leghosszabb éjszakáján, december 24-én megszületik a Fény a gyertyalángban, a betlehemi barlangistállóban, s a jászolban, ahol mosolyog a Gyermek. És megszületik bennünk is a fény, benső éjszakánkban, megvilágosít, melegséget ad, megtisztít.

Nagy Gáspár, közelmúltban elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas költőnk számos költeményének főszereplői a Háromkirályok és az az adventi út, amelyet ők végigjártak Betlehemig. E versek egyikében, a Hótalan a hegyek inge címűben természeti és bibliai képek párhuzamaival és ellentéteivel érzékelteti a költő az adventi út szépségét és nehézségét, a kilátástalanság és a reménykedés feszültségét, a belső tisztulásra vágyakozás küzdelmét. A Háromkirályok egyikeként (vállalva a bibliai Gáspárságot) járja végig társaival az élet nagy zarándokútját, rámutatva: a vertikális és horizontális – az égi és a földi – irányok egymást keresztező erőterében, Karácsony (a Születés) és Húsvét (a Megváltás) találkozási pontján jutunk el Betlehembe.

Előadásomban Nagy Gáspár, Juhász Gyula, József Attila, Dsida Jenő, Váci Mihály verseit idézve törekedtem rámutatni: a Háromkirályok üzenete szíven találhat ma is Valamennyiünket, földi, élethosszig tartó adventi utunkon a születéstől a mennyei Nagy Találkozásig.

 

      Toldi Éva

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »