A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara számos városi partner bevonásával 2014. március 31 – április 5-ig szervezte meg az Erdélyi napokat Veszprémben. Az immár 4. alkalommal megrendezett programsorozatra Erdély jeles tudósait, művészeit hívták meg. Az egyhetes rendezvénysorozat keretében színházi és bábszínházi előadásokon, hangversenyeken, előadásokon, tudományos tanácskozásokon, filmvetítéseken és kiállításokon vehettek rész az érdeklődők. Az idei év gazdag programkínálatának bővítéséhez a város szinte összes kulturális intézménye és az Érsekség is csatlakozott.

Az Erdélyi Napok előrendezvényeként Márton Áronról, Erdély egykori püspökéről nyílt tárlat a Szaléziánumban március 27-én. Vízi Zakariás kolozsvári címzetes esperes emlékezett meg Márton Áronról, majd Maksay Ágnes dokumentumfilmjét tekinthették meg a résztvevők Áron püspök boldoggá avatási peréről. A vetítés után Kuzmányi István, a Magyar Kurír főszerkesztője vezetett beszélgetést Csiszár Klára teológussal és Vízi Zakariás esperessel.

A Laczkó Dezső Múzeumban Ácsolt fatornyok – védelmező templomok címmel nyílt kiállítás március 31-én. A kiállítás megnyitóján dr. Márfi Gyula érsek a templomok jelentőségéről, egyházi, vallási szerepéről beszélt. Felhívta a figyelmet egyház szavunk egykori kettős értelmére, mikor még egyaránt jelentette a hívők közösségét és a templom épületét is.

A Szaléziánumban a Márton Áron kiállításhoz kapcsolódóan került bemutatásra a “Szigorúan ellenőrzött életek” c. dokumentumfilm. A vetítés után Erhardt Ágoston, a MTVA vezető szerkesztője beszélgetett Petényi Katalinnal és Kabay Barnával, a film rendezőivel, valamint dr. Molnár Jánossal, a film történész szakértőjével. A film drámai sorsokon keresztül mutatja be a román kommunista diktatúra ördögi mechanizmusát, a Securitate működését, a vallás, az etnikai kisebbségek, az emberi méltóság elleni támadásait, és ezzel szemben a belső szabadság, morális felelősség, hit és hűség erejét, mely az áldozatok erőforrása volt kiszolgáltatottságukban. Kortanúk vallomásain és a Securitate dokumentumain keresztül megrendítő képet nyújt a múlt szenvedéseiről, kollaborálásról, hűségről és árulásról.

Az Érseki Palota adott otthont A test mint antropológiai tér című nemzetközi konferenciának. A különféle szekciókban olyan előadók szerepeltek, mint Csányi Erzsébet, Földes Györgyi, Csehy Zoltán, Horváth-Futó Hargita, Berszán István, Kocsiszky Éva, Német Zoltán és Selyem Zsuzsa.

[simpleviewer gallery_id=”508″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »