Levéltáros elődeink – Gutheil Jenő (Kaposvár, 1887. február 12. – Veszprém, 1963. október 4.)

A Veszprémi egyházmegye kanonokja, író, teológus, tanár, történész, levéltáros.

Gutheil Jenő 1887-ben született Kaposvárott. Teológiai tanulmányait Veszprémben kezdte, majd főpásztora, Hornig Károly javaslatára a budapesti Pázmáneumban folytatta. 1910-ben szentelték pappá, előbb káplán, 1913–14-ben kaposvári gimnáziumi tanár. 1914-ben telepedett le Veszprémben, 1915–37-között ugyanitt szemináriumi tanárként, majd – kanonokká történő kinevezését követően – káptalani levéltárosként tevékenykedett, s itt halt meg 1963-ban. Kaposvárott a családi sírboltban helyezték nyugalomra. 2009-ben, a város és az érsekség emléktáblát állított tiszteletére a Tűztorony tövében található Pantheonban. A herendi porcelánból készült portrét Tamás Ákos, a Herendi Porcelánmanufaktúra iparművésze készítette.

Veszprémbe kerülésétől kezdve foglalkoztatta a város múltja. A kommün bukása után korabeli feljegyzéseit rendezte sajtó alá „A kommunisták uralma Veszprémben”, (1920) című munkájában, ami miatt az 1950-es évektől nem kívánatos személy lett a városban. A két világháború között több tanulmánya is megjelent e témakörben, mint például „A veszprémi Margit-romok” és a „Szent Margit-Egyház. Helyrajzi adatok Veszprém középkori történetéhez” (1929); „Veszprém, Szent Imre városa” (1930); „Mátyás korának veszprémi emlékei” (1940). Utóbbiban Vetési Albert püspököt és tevékenységét bemutatva írott források alapján rekonstruálta a középkori káptalan tagjai, illetve a püspök által bírt területek eloszlását a városban, megemlítve a tulajdonviszonyok kontinuitását, ami felveti maguknak az épületeknek a részleges fennmaradását is.

A középkori történelem iránti figyelme kiterjedt annak épített örökségére is. Az 1938-as kettős Szent évet bonyolító városi bizottságban szorgalmazta a Veszprémben láthatóan fennmaradt Árpád-kori templomok és kolostorok romjainak, így a Szent Katalin domonkos kolostornak, a Szent Miklós-templomnak és a veszprémvölgyi kolostor romjainak rendezését.

A várbeli Szent György-kápolna létezéséről, a 14. században káptalanteremként való használatáról, a székesegyház északi oldalán való elhelyezkedésről, középkori gazdagon festett alakjáról, benne a Vetési Albert püspök által állítatott oltárról és sírjáról írott forrásokból – részben az egyházi levéltárban őrzött oklevelekből – lehetett tudni. 1957-ben indult meg a kápolna régészeti kutatása. E munkákról, és a feltárt maradványok bemutatásáról szóló beszámolónak társszerzője volt. (A veszprémi Szent György egyház és konzerválása. In: Műemlékvédelmi Szemle 1960/4.)

Veszprém város Árpád-kori okleveleinek feldolgozásán 1948-tól dolgozott. A terjedelme miatt két kötetre osztott munka Árpád-kori részét 1953-ban fejezte be, s a forrásokra támaszkodva várostörténeti tanulmányt írt, melynek kéziratát 1960-ban zárta le. Míg azonban a tanulmánykötetet az „Árpád-kori Veszprém” címmel 1977-ben a Veszprém Megyei Levéltár megjelentette, addig az okmánytár kiadására – többszöri próbálkozás ellenére – ekkor még nem került sor.

A Gutheil Jenő által összeállított forráskiadvány közel harmadfélszáz oklevél teljes szövegét tartalmazza. Valamennyi oklevél a város történetében meghatározó szerepet betöltő egyházi intézmények, a püspökség és a káptalan levéltárában maradt fenn. Bekerültek a kötetbe mindazok az 1002–1523 között kelt oklevelek, amelyek közvetve vagy áttételesen Veszprém város középkori történetéhez nyújtanak információt a kutatók számára. Az okmánytárat 2007-ben levéltárunk „A veszprémi egyházmegye múltjából” sorozat 18. köteteként adta ki.

A Gutheil Jenő által megkezdett munka szerves folytatásaként, már az 1970-es években kezdett dolgozni Érszegi Géza és Solymosi László az okmánytár kiegészítésén, mind a város területét, mind a kiadott oklevelek őrzési helyét tekintve. A Pótkötet csak 2010-ben, az egyháztörténeti sorozat 20. tagjaként jelenhetett meg.

E két kötet mai napig kiindulópontja a város történelmével, topográfiájával foglalkozó érdeklődőknek, kutatóknak.

—————

 

Gutheil Jenőre emlékező írások:

Éri István: Gutheil Jenő (1867–1963). In VMMK. 3.(1965).

Körmendy József: Dr. Gutheil Jenő (1887–1963). és Kredics László: Gutheil Jenő bibliográfia. In Honismeret 1993/3.

Molnár Jánosné: Fél évszázada hunyt el a tudós pap, Dr. Gutheil Jenő (1887–1963). In Veszprémi Szemle 2013/4.

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »