Vakáció, nyári szünet, 10 hét iskola nélkül? Játék, móka, kacagás, kalandok a gyerekeknek – időtetris a szülőknek. Ehhez nyújtott változatos lehetőségeket 2016-ban immár 5. alkalommal a Szaléziánum nyári táboraival.

Június végétől auguszP6279617tus közepéig 7 héten keresztül várták a gyerekeket változatos programokkal, ahol már visszatérő vendégként köszöntöttek sokakat. Ahogy Virág, az egyik résztvevő kislány írta: „Ez a világ legjobb helye.”

A turnusonként hétfőtől péntekig 8-16,30ig taP7049586rtó napközis táborokban egyszerre pihentek és játszva, észrevétlenül tanultak a gyerekek a körülöttünk lévő világról, a múltról és önmagukról. Állandó programként az épületet Rozsdi Rozsdásnak, a Szaléziánum kabalaállatának vezetésével járták végig, bepillantást nyerve a katolikus egyház múltjába és jelenébe. Az Irgalmasság Szentéve alkalmából rendezett kiállításban arról tanultak mit jelent az irgalmasság, és milyen módon tudnak ők maguk is irgalmasak lenni. A gyógynövényekkel és hatásukkal a Halimbáriumban és a gyógynövénykertben tett séta során apró játékos feladatokon keresztül ismerkedtek. Sümegi Elemér hegedűkészítő mester műhelyében a szakma titkairól, fogásaiP7199826ról hallhattak. A hely adottságait kihasználva nem maradhatott el a gyertyamártás sem. A ház rejtett kincseit játszva kutatták végig, így a legeldugottabb értékeket is megismerték.

Táborozóink meglátogatták a Lackó Dezső Múzeumot is, ahol egy avar kori sírt „tárhattak fel”.

Rudi bohóc, azaz Lang Rudolf színművész is több alkalommal látogatott el hozzájuk, magával hozva az „igazság kútját”, melyen keresztül a népmesék világába merülhettek bele a gyerekek.

A változatos tematikát felvonultató kínálatban helyet kaptak kézműves foglalkozások, kirándulások, társasjátékcsaták, udvari és játszótéri játék, kísérletek, városismeret.

A drámatábor során a “Mimi és Liza” című mesét állították színpadra, melyet a hét zárásaként a családtagokból álló közönség előtt be is P7159816mutattak a gyerekek.

Idén először a média világába is betekintést kínálnak. A jelenleg is zajló médiatáborukban az újságírás, a rádió- és tvműsorok készítésének kulisszatitkairól lebbentjük fel a leplet. A 8-14 éves diákok többek között megismerik hogyan kell jó cikket írni, mi kell egy jó riporthoz, valamint azt is, mi történik egy élő rádióadásban, vagy hogyan készül egy tv-adás.

A táborok jó hangulatáról, a változatos programokról, a mókáról, kacagásról szakképzett pedagógusok valamint önkéntes segítők gondoskodtak.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »