Az utolsó adventi gyertyát Dr. Takáts István érseki általános helynök, valamint Porga Gyula polgármester közösen gyújtotta meg advent negyedik vasárnapjának előestéjén.

Az aktuális evangéliumi szakaszt Megyesi Ferenc érseki szertartó olvasta fel, majd helynök atya úgy fogalmazott, hogy mindig az élet mellett kell dönteni. Nem az értékek, tárgyak mellett, hanem az élet mellett. Amellett dönteni, ami az életet növeli körülöttünk és bennünk. Dönteni a megbocsátás, a szeretet, a nagylelkűség, a hit mellett és elengedni mindazt, ami az életet nem növeli. Körülöttünk bennünk mindig az életet kell választani. Takáts István atya beszéde végén azt kívánta, hogy Szent József, aki főszereplője volt a történetnek tudott az élet mellett dönteni minden helyzetben, és aki tudta, hogy Istennel úgy tud találkozni, ha Máriát magához fogadja, hogy segítsen nekünk, hogy a készület utolsó hete az számunkra is lehetőség legyen, mert mikor elérkezik karácsony szép ünnepe, akkor egymásra nézve, egymásnak örülve, egymást megköszönve, a hozzánk érkező Isten is meg tudjon születni közöttünk. 

Porga Gyula Veszprém város polgármestere beszédében kiemelte, hogy régi szép hagyomány Veszprémben, hogy nem csak otthon, a veszprémi családok gyűlnek az adventi koszorú köré, és hétvégén meggyújtják egymás után a gyertyát, hanem a nagyobb közösségnek is van egy szép ünnepsége, és nem csak otthon, hanem közösségben is készülünk a karácsonyra. A mai gyertyával végképp elűzzük a sötétséget, hiszen az utolsó gyertyának a meggyújtására is sor kerül, és ez az időszak a felkészülést, a várakozást jelenti.

A negyedik gyertyagyújtáson Zsilinszky Cecília énekével és szavalatával emelte az ünnepi percek fényét.

Ezzel teljes lett az adventi kör, s immár négy gyertya emlékeztet a Megváltó érkezésére, a karácsony békéjének és szeretetének befogadására.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »