Március 19-én, Szent József liturgikus emléknapján megkezdődött az Amoris laetitia – családév. Főegyházmegyénkben dr. Takáts István érseki helynök nyitotta meg a szentévet Pápán a Szent József-kápolnában.

A szentmise előtt keresztutat vezetett helynök atya, melyen a családokért imádkoztak.

Az ünnepélyes szentmisén koncelebrált: Salgó Ferenc kanonok, plébániai kormányzó és Szabó Zoltán káplán.

Ez az egy év, ez a szentmise segítsen minket ráébreszteni a család ajándékára, az abban megélt kincsekre, amiket Isten nekünk adni akar! – hangzott el a szentmise elején.

A szentbeszédben elhangzott, együtt kell gondolkodnunk a család titkáról, a családban megélt szeretetről és örömről és Szent József példájáról. Maga az Úr Jézus is a család óvó keretein belül tudott felnőni és azzá lenni, akinek Isten akarta Őt. A család az, amely lehetőséget ad arra, hogy azzá válljunk, akinek Isten megálmodott minket – a család Isten tervének kitüntetett helye.

Az érseki helynök kiemelte, fontos, hogy úgy tekintsünk a családra, mint ahol egyesülhet, együttműködhet az ember és az Isten, s ezáltal az Úr terve valóra vállhat és beteljesülhet.

Szent József példa kell hogy legyen számunkra, hisz Ő ott ahol volt beteljesítette az Isten akaratát. Vajon mi teljesítsük-e az Isten akaratát ott ahol vagyunk? Amikor Szent Józsefre gondolunk ezt a meghívást éljük át mi is. Példája megtanítja azt is, hogy merjük szeretni a valóságot! Szeressük mi is életünkben a valóságot és ne az álmainkat, sokkal többre hívott meg minket az Isten!

A homíliában kiemelte az érseki helynök, hogy mennyire fontos megköszönni a családjainkat, hálát adni érte!

A keresztút és a szentmise élőben is megtekinthető volt, itt visszanézhető:

Az Amoris Laetitia-családév (forrás: Vatican News)

A most kezdődő szentévet Ferenc pápa tavaly december 27-én, Szent Család ünnepén hirdette meg az Úrangyala elimádkozásakor. A családév tehát most kezdődött meg hivatalosan és másfél éven át tart, egészen 2022. június 26-ig, a családok tizedik világtalálkozójáig, melyet Rómában tartanak majd. Ez az időszak alkalmat nyújt arra, hogy elgondolkodjunk és elmélkedjünk az Amoris laetitia-dokumentum tartalmán. A lelkipásztori, lelkiségi és kulturális kezdeményezéseket a Világiak, Család és Élet vatikáni dikasztérium koordinálja. 5 nyelven olvasható honlapján (www.amorislaetitia.va) segédanyagokat tett közzé, konferenciákról, és a pápai dokumentumot elemző eseményekről ad hírt. Maga Ferenc pápa tisztázta az Amoris laetitia jelentőségét az 5. pontban: „Ez a buzdítás különös jelentőséget ölt az Irgalmasság szentévében. Első helyen azért, mert ösztönözni kívánja a keresztény családokat, hogy értékeljék a házasság és a család ajándékait; tartsanak ki a szeretetben, legyenek odaadók, hűségesek és türelmesek. Másodsorban azért, mert bátorítani akar mindenkit, hogy legyen az irgalmasság és a közelség jele ott, ahol a családi élet nem valósul meg tökéletesen, vagy nem zajlik békében és örömben”.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »