Mindenszentek ünnepén Szabó János főesperes, gazdasági helynök áldotta meg az újonnan elkészült haranglábat
A vörösberényi egyházi temetőben a katolikus és a református egyházközség, a város, az érsekség és hívek összefogásával állították fel a haranglábat, hogy az elhunytakat a harangszó mellett kísérhessék utolsó útjukra.

A harangláb építésének kezdeményezője Szabó János főesperes, gazdasági helynök volt. Még Balatonalmádi plébánosaként gyűjtést kezdeményezett, és testvérbátyjával megtervezték a haranglábat. Szijártó László h. esperes plébános – aki végül munkatársaival az építkezés befejezését koordinálta – köszönetét fejezte ki nekik, valamint a Balatonalmádi katolikus és protestáns híveknek, az  önkormányzatnak, magánszemélyek és a Veszprémi Főegyházmegyének, hogy a terv megvalósulhatott. Külön köszönetet mondott azoknak, akik kétkezi munkájukkal járultak hozzá a megépítéshez.

Az ünnepi szertartáson imát mondott Faust Gyula református lelkész, majd a jelenlevők meghallgatták Kepli Lajos polgármester gondolatait.
Végül a haranglábat Szabó János gazdasági helynök, főesperes áldotta meg, majd az áldás után megszólalt a villamosított, virággal diszitett 57 kg-os,  harang, melyet Őrbottyánban öntöttek.
A szertartás végén közösen imádkoztak az elhunytakért.
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »