Már a második online jegyeskurzusát szervezte meg idén a Veszprémi Érsekség Családpasztorációs irodája 2021. május 7. és 15 között. A felkészítés a virtuális térben zajlik. Ez a változat nem helyettesíti az élő, személyes találkozásokat, beszélgetéseket, ugyanakkor lehetőséget kínál a házasulandóknak, hogy részt vegyenek a foglalkozásokon, és ily módon is készüljenek, ne csak az esküvőre, hanem a házasságra is.

A második kurzuson részt vevő párok a különböző témájú előadások közös meghallgatása után négy csoportvezető házaspár koordinálásával kiscsoportokban dolgozzák fel az adott témát. Ennek megfelelően beszélgetnek a házasság szentségéről, a származási családról és annak jelentőségéről, kommunikációról és konfliktuskezelésről, a férfi-női különbözőségekről és a hűségről, az intimitásról a házasságban, valamint a családi életről és gyermeknevelésről. Az előadások a Veszprémi Érsekség YouTube-csatornáján keresztül érhetőek el a jegyesek számára, a kiscsoportos együttlétek pedig valamelyik online megbeszélést lehetővé tevő platform segítségével valósulhatnak meg. A további előadásokat gyakorló házaspárok, illetve az adott témában jártas szakemberek tartják. Az újabb jelentkezők számára – amennyiben a házasságkötés időpontja ezt lehetővé teszi – szeptemberre tervezzük egy harmadik foglalkozás elindítását.

A házasság szentségéről és a szeretet megnyilvánulásáról Dr. Udvardy György érsek osztotta meg értékes gondolatait a jegyesekkel. Külön figyelmet szentelt annak, hogy milyen legyen a mindennapi szeretetünk. A válaszhoz segítségül hívta Ferenc pápa Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdítását. Eszerint beszélt a türelmes házastársi szeretetről, a másikkal való együtt-örvendezés fontosságáról, a megbocsátás és kiengesztelődés különbségéről, a bizalom építéséről, arról a reményről, amely túlmutat evilági keretein, valamint a mindent elviselő szeretetről.

A kurzusban tevékenyen részt vállaló önkéntes házaspárok közös tapasztalata, hogy a jegyespárok jellemzően hálásak az online jegyesfelkészítés lehetőségéért, többek részére ez könnyebbséget is jelent, és egy-két alkalom után meg tudnak nyílni a virtuális beszélgetésben is. A jövőben érdemes elgondolkodni azon, hogy mit érdemes megtartani a jelenlegi formából.

Álljon itt egy rövid tanúságtétel az egyik résztvevő – most már – házaspártól:

A lánykérés után mindketten egyetértettünk abban, hogy amikor összekötjük az életünket, azt Isten színe előtt szeretnénk tenni, ennek megfelelően vágtunk bele az esküvőre és a házasságra való felkészülésbe. Sajnos a járvány és a korlátozások miatt nem volt lehetőségünk arra, hogy a templomi házasságkötés előtt elmélyültebb, tartalmasabb jegyesoktatáson vegyünk részt. Ezért is örültünk nagyon, amikor megláttuk, hogy a Veszprémi Érsekség jegyesoktatást indít – azonnal jelentkeztünk, habár már házasok voltunk. A kurzuson hallottak csak megerősített bennünket abban az elképzelésünkben, hogy a házasságunkat az esküvő után is szeretnénk építgetni.

A jegyeskurzus minden várakozásunkat felülmúlta. Annak ellenére, hogy a személyes találkozás nem volt lehetséges, a csoportvezető házaspárok és az Érsekség dolgozói zökkenőmentessé és élvezetessé tették a találkozókat. Egyértelmű volt, hogy mennyi szervezést és extra munkát jelent számukra a videók és az anyagok elkészítése, mégis a legnagyobb lelkesedéssel fogadtak minket hétről-hétre. A tematika nagyon jól volt felépítve, szépen lassan megnyíltak a csoportok résztvevői is, egyre oldottabbak és bensőségesebbek lettek a beszélgetések. Számunkra sokat jelentett, hogy az előadások után a kiscsoportos beszélgetések során el tudtunk mélyülni a témában, segített egymás előtt is megnyílnunk. Ezekben a bizonytalan időkben, amikor az emberi kapcsolatok még értékesebbé váltak, ezek a péntek esti találkozók jelentették a lelki kikapcsolódást.

A Családpasztorációs Iroda munkatársai

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »