A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán rendezik meg évről-évre a hitoktatók lelkigyakorlatát, amelyet idén   június 19. és 21. között tartottak.

A főegyházmegye hitoktatói számára mindig fontos a júniusi lelkigyakorlat, hiszen ilyenkor van lehetőségük a gyakorlati kérdéseket megbeszélni, a pedagógiai módszereket egyeztetni és ekkor vitatják meg közös ügyeiket és vesznek részt érdekes előadásokon. Az idei előadásokat Marton Zsolt a Központi Papnevelő Intézet rektora vezette. Idén több, mint ötvenen gyűltek össze a főegyházmegye számos településéről. A szakmai kérdések megtárgyalása mellett a lelkigyakorlat legfontosabb célja lelki töltekezést adni a részvevőknek. A tanév végére nemcsak a gyerekek, hanem a hitoktatók is elfáradnak, a lelkigyakorlat alatt van lehetőségük “kikapcsolódni” a hétköznapi teendőkből.

A lelkigyakorlatot kezdeteként Felker Zsolt a Főegyházmegye hitoktatási referense köszöntötte a megjelenteket majd  vele és a lelkigyakorlat vezetőjével szentmisét mutatott be Nagy Károly c. apát, kanonok.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »