Húsvéti kihívások

2021.04.09., Hírek rovat

Családpasztorációs Munkacsoportunk az idei nagyböjti időszakban is szeretett volna útravalót adni a családoknak nagyböjti készületükhöz. A közösségi találkozás helyett több programmal vártuk őket, amelyekbe becsatlakozva készülhettek az ünnepre, lélekben összekapcsolódva a Mennyei Atyával és egymással.

Elkészítettük számukra a Családok keresztútját, amelyet együtt megnézhettek, meghallgathattak! A keresztút állomásainak gondolatait a Jézus keresztútja a családban c. elmélkedés adta. A keresztút képei Jan ten Hove festőművész és Miletics Katalin Janka szobrászművész alkotásai ékesítették. Sillye Jenő és Kovács Gábor Keresztútjának énekeit a veszprémi Szent László Plébánia énekkara adta elő.

Mivel közös keresztúton nem tudtunk részt venni, egy másik elmélkedést is küldtünk a családok számára egy digitális imafüzet formájában, amelyet magukkal vihettek és átelmélkedhettek. Ennek grafikai munkáját Lipovszky-Drescher Mária készítette el.

Egy három feladatból álló játékra hívtuk a családokat Húsvéti kihívások jelszóval. A játékot március 19-én indítottuk útjára, azon a napon, amikor Ferenc pápa meghirdette a Szent József év kapcsán a Családok évét.

Az első feladatban két lehetőség közül választhattak a családok: keressenek fel egy keresztutat és járják végig, vagy hívják fel a nagyszülőket és érdeklődjenek tőlük az ünnephez kötődő régi hagyományokról, szokásokról. Egy család benyomásai: … egy séta alkalmával megjártuk a veszprémfajszi keresztutat. A kissé szeles időjárás ellenére kisiskolás gyermekeink lelkesen olvasták a stációkat és kérdezgettek is azokról. Így együtt végig elmélkedhettük a keresztutat.

A második kihívásban szintén két variáció volt: keressenek fel egy tetszés szerinti szakrális helyet, vagy készítsenek bármilyen anyagból egy keresztet. A legtöbben mindkettőt teljesítették, az utóbbiakból egy kis montázst is összeállítottunk.

Az egyik beszámolóból idézünk: A második kihívásból a kereszt készítését választottuk. A lányok egy darabig nagyon lelkesek voltak, de miután az egyik remekműre ráömlött az asztalon lévő víz, a lelkesedés egy része elszállt. A megoldásunk az lett, hogy a maradék egy kiszínezett keresztet másik kislányunk ollóval kivágta, így egy munkához mindkét gyermek hozzájárult, illetve még a 77éves nagypapa is készített egy keresztet.

Az utolsó feladatot Dr. Csernai Balázs atya pontosította a családos szentmise prédikációjában: azt kérte, rajzoljuk, vagy írjuk le, kivel nem tudunk már régóta a megszokott módon találkozni és már nagyon vágyunk rá! Megható és elgondolkodtató volt, hogy főként gyermekrajzok érkeztek vissza, melyekhez a szülők fűzték a kiegészítéseket. Érzékelhető volt, hogy milyen mélyen megérinti gyermekeinket is ez a nehézségekkel terhelt, rendkívüli időszak. Mennyi mindenki hiányzik nekik is, ugyanakkor élteti őket a remény!

Egy személyes vallomás a szentbeszéd kapcsán: Találkozás, találkozás hiánya, elszakítottság … Ki az, aki fontos nekem? Kivel szeretnék együtt lenni? Kérdések számomra. Amit kiemelek: Jézus vágya, hogy egybe gyűjtsön bennünket. Célja Isten Országának a megélése közösségben …. de éppen ennek a hiányát szenvedjük. Balázs atya meghívott bennünket, hogy a feltámadás, a remény lebegjen a szemünk előtt. Kivel szeretnék együtt lenni? A családom tagjaival, szüleimmel … Feladatom lenne az egység közvetítése a világba. Csak gondolatfoszlányok, vergődés van bennem. Szeretném felszítani a REMÉNYT a szívemben. Ezért küzdök.

A játék sorsolással zárult, melyre Nagycsütörtökön Héthelyi Réka, a Három királyfi, három királylány mozgalom mentora közreműködésével került sor. Minden résztvevő család kapott kisebb ajándékot. Három fődíjat sorsoltunk ki – egy-egy társasjátékot –, melyet Horváth Milán és családja, Szalay Levente és családja, valamint Szarvas Viktor és családja nyerték.

Egy nemrégen Veszprémbe költözött család visszajelzése a játékkal kapcsolatban:

A családpasztorációról és a hozzá kapcsolódó programokról egy családtól hallottunk. Őket a Szent Margit óvodából ismerjük, mert ugyanabba a csoportba járnak a gyerekek. Ők meséltek erről a játékról is. Felkeltették az érdeklődésünket. Mivel a feladatok a tavaszi szünet idejére estek, így könnyebb volt teljesíteni őket. Jó ötlet szerintem, hogy A és B feladat közül lehetett választani, ezáltal rugalmasabb volt a megvalósítás. Segített ráhangolódni a közelgő húsvéti ünnepre, ez a gyerekeket is lelkesítette.

 

Köszönjük mindenkinek, hogy részt vettek a Húsvéti kihívásokban és külön köszönjük a sok pozitív visszajelzést!

 

Krisztus feltámadt!

Veszprémi Érsekség Családpasztorációs Irodája

 

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »