2021. január 17-24.

„Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek.

(Jn 15,5-9)

Az idei évben a pandémia miatt nem tartjuk meg Veszprémben az imanyolcad hétköznapjain a korábbi években gyakorlattá vált ökumenikus istentiszteleteket, egymás templomainak, közösségeinek meglátogatását, a közös imaalkalmakat. 

Arra buzdítunk minden Krisztus-hívő testvérünket, hogy az imanyolcad napjain egyéni imádságaikban fohászkodjanak otthonaikban a Krisztus Urunk által a Benne hívők között szándékolt egységért.

Egyetlen közös imaalkalmat, ökumenikus istentiszteletet szervezünk az imanyolcad zárónapján, 2021. január 24-én, vasárnap, 16 órakor a város legnagyobb befogadóképességű templomában, az Árpád-házi Szent Margit templomban, ahol a személyek közti védőtávolságokat leginkább meg lehet tartani.

Az ökumenikus istentiszteletet Dr. Udvardy György érsek úr vezeti, igét hirdet: Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület Püspöke.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a templomban az orrot, szájat eltakaró védőmaszk használata kötelező.Kézfertőtlenítési lehetőség a bejáratoknál biztosított.

Szeretettel hívjuk és várjuk a felekezetek papjait, lelkészeit és a híveket is erre a keresztények egységéért végzett közös imádságunkra.

Az ünnepi alkalmat ÉLŐBEN a Veszprémi Érsekség YouTube csatornáján és Facebook oldalán is nyomon követhetik.

Az imahétre készült füzet innen letölthető.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »