Az idei évben a Padányi Katolikus Iskolában adták át ünnepélyes keretek közt a Katolikus Karitász, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett “betűvető” program biztosította adományokat.

A sajtónyilvános eseményen részt vett Szijártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója, Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgató, Darnai János lelkiigazgató, Brányi Mária, Veszprém Megyei Jogú Város alpolgármestere, Szabó László Miklós igazgató.

Szijártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója beszédében örömét fejezte ki, hogy a sikeres együttműködésnek köszönhetően több, mint háromszáz családnak tudtak segíteni az iskolakezdésben a Veszprémi Főegyházmegye területén. A segítség összértéke meghaladta a kétmillió-ötszázezer forintot. Tornavölygi Krisztián érseki irodaigazgató beszédében elmondta, hogy a tanulás nem az iskolának szól, hanem az életre nevel, az életben való boldogulásban, eligazodásban segít. Fontos dolog, hogy mindez igazi szeretetközösségben történjen, amihez a mostani ajándék is hozzájárul, hiszen sok ember szeretetének segítségével jöhetett ez létre.

Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere beszédében hangsúlyozta, hogy a Katolikus Egyház nagyon fontos szerepet tölt be Veszprém oktatási, kulturális és társadalmi életében. A mostani segítség is alátámasztja a tényt, hogy az egyháznak fontos a szociális segítségnyújtás is. Darnai János, az iskola lelki igazgatója elismerésének adott hangot a Karitász munkatársainak áldozatos munkájáért, mellyel most hozzájárulnak tanulóik sikeres mindennapjaihoz. Szabó László Miklós az iskola igazgatója gondolataiban a cselekvő szeretet erejére és fontosságára hívta fel a figyelmet, amivel a Karitász és az őt segítő szervezeti évről évre segíteni tudnak a rászorulókon.

Az ünnepség végén a megjelentek közösen adták át az adományokat a megjelent diákok számára, akik ezt nagy örömmel fogadták.



 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »