Dr. Udvardy György veszprémi érsek a keresztény nagykorúság szentségében részesítette az erre felkészült 12 fiatalt és 4 felnőttet a pókaszepetki Szent Péter és Pál templomban, 2023. május 28-án, pünkösdvasárnap.

Szalontai István plébániai kormányzó a szentmise elején elmondta: „Szüksége van mindegyik fiatalnak arra, hogy megerősödjenek a Szentlélek által, betagozódjanak az Egyháznak az életébe, és ehhez az Ön imádságát kérjük. Nagyon köszönöm Érsek Úr, hogy eljött, s hogy mint apostolutód, az imádságaival, szavával lehívja ránk a Szentlelket.”

A veszprémi főpásztor köszöntőjében elmondta: „Pünkösd ünnepét üljük. Örömmel ünnepeljük azt a csodát, amit nagyon sokszor nem is tudunk megérteni, hogy mi is történik nemcsak az Egyházban, hanem bennünk, magunkban. Várunk valami megerősítést, valami jót, valami erőt és aztán sok esetben nem úgy történik, ahogy azt mi kértük. De egészen biztos, hogy a bérmálás szentsége, mint szentség, megadja azokat az ajándékokat nektek kedves bérmálkozók, amelyekre életetek során szükség van.”

Szalontai István bemutatta érsek atyának azt a 16 bérmálkozót, akik az idei évben készültek fel a bérmálás szentségére.

„Óriási dolog, amikor valaki kéri az Egyháztól a szentségeket.” – Hangsúlyozta ki a veszprémi érsek prédikációja elején.
Mi mindannyian szeretnénk boldogan élni. Egészen biztos, hogy szüleitek ugyancsak ezt fogalmazzák meg legfőbb vágyaiknak kedves bérmálkozók, hogy milyen jó lenne, ha fiam, lányom, egész életében boldog lenne. Mindaz, amibe belefog, az siker lenne, mindaz, amit szeretne tenni, azt el tudná érni, életének munkájában, hivatásában, kapcsolataiban boldog tudna lenni. Ez a vágy ott van a szülőkben, és ott van bennetek is. Nagyon sokszor ez a boldogság kívánás, boldogság vágyódás csak önmagunkra irányul, érzelmekre, érdekekre, pillanatokra irányul és sokszor azonban ez megbicsaklik. Akkor a szülők és ti magatok is aggódva tekintetek a jövő felé.

Hogyan lesz erőnk az élet bármilyen döntéseiben, helytállásai során, ki fogja megmutatni azt az utat, ami egészen biztosan jó? Azokat a szabályokat, parancsokat, útmutatásokat, ami életre, örökéletre vezet.

A veszprémi érsek hozzátette: A világban annyi minden mutatja magát jónak, biztosnak, egyedüli célra vezető megoldásnak. Jézus Krisztus az Úr, nincs más, ő az, aki tanít, csodákat tesz, útmutatás ad, aki értünk, mindannyiunkért meghalt és feltámadott. Az Ő tanítása soha nem fog megbicsaklani!
A Főpásztor továbbá elmondta a bérmálkozóknak: A Szentlélek éltet bennünket, mi mindannyian Isten Szentlelke szerint akarunk élni! A Szentlélek által mondjuk ki bátran: Jézus Krisztus az Úr!

A prédikációt követően a bérmálkozók megújították keresztségi ígéreteiket és hitüket megvallották, majd ezt követően csendben imádkozva hívták együtt a Szentlelket. Ezt követően Dr. Udvardy György veszprémi érsek a keresztény nagykorúság szentségében részesítette a bérmálkozókat.
A szentmise végén a megbérmált fiatalok, valamint Szalontai István atya köszönetet mondott érsek atyának, hogy kiszolgáltatta a bérmálás szentségét, tanításával erősített és vezetett mindenkit.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »