Istennek emberi arca van

2018.12.24., Hírek rovat

Márfi Gyula érsek mutatott be karácsonyi szentmisét a Veszprém Megyei Büntetésvégrehajtási Intézetben kilenc fogvatartott és hozzátartozóik részére december 22-én, szombaton. Az szentmise bemutatásában Zsebe Attila diakónus-börtönlelkész és Lendvai-Frikkel Attila akolitus volt a főpásztor segítségére. Az intézet kápolnájában bemutatott ünnepi szentmise kezdetén Németh Éva bv. ezredes intézetparancsnok köszöntötte az intézetben rendszeres időközönként szentmisét celebráló érseket, aki arról beszélt, hogy a karácsony az öröm ünnepe, és kell, hogy az legyen a büntetés-végrehajtási intézetben is.
– Az örömnek nem feltétele minden áron, hogy az ember szabad legyen, az ember uralkodjék valamin, vagy bővelkedjék valamiben. Szűz Mária és Szent József öröme sem ilyen volt. A népszámlálással együtt adóemelés is szokott járni, és emellett meg kellett tenniük egy körülbelül százötven kilométeres utat gyalog. Mészkőporos úton, három-négy napig mentek, miközben a Szűzanya várta már Jézus születését. Hűvös volt az éjszaka, csupaszok a sziklák, egy takarmányos jászol szolgált Jézus bölcsőjéül, mert nem fogadták be őket máshol. Az állatok istállójául használt barlangba húzódtak be, és ők mégis örültek. Örültek, hogy imádhatják a megtestesült Isten fiát – hangsúlyozta a főpásztor, aki hozzátette, ez az öröm annak tekintetében volt igazán jelentős, hogy például az előkelő, többistenhívő görög filozófusok tanítása szerint egy magára valamit is adó isten nem érintkezik ezzel a sáros földdel.
– Még a keresztények között is voltak, akik ezt nem tudták elfogadni, a legelső eretnekség sem Jézus istenségét tagadta, hanem az emberségét. De a Szűzanya és Szent József tudták, hogy Jézus személyében valóban az Isten fia van itt közöttünk. Isten ezzel átlépte a föld és az ég, az evilági és a túlvilági közötti áthatolhatatlan mély szakadékot. Isten szereti, és nem veti meg a vele szembe szegülő világot sem. Irgalmas szeretettel meglátogatta, lehajolt hozzá. Istennek emberi arca van – fogalmazott az érsek a szentbeszédben. A veszprémi érsek kiemelte, Jézus születésének a Szűzanya és Szent József mellett az angyalok és a pásztorok is örültek.
– Pedig ők is szegény emberek voltak, törvényen kívüliek, a társadalom peremére szorult réteg. Az igazhitű farizeusok kiközösítették őket, mert például a vízhiány miatt nem tudták az előírt, rituális tisztálkodást elvégezni, a zsinagógákba nem engedték be őket, ahol közösen imádkozhattak volna a többiekkel. Ha nem tudták eladni a tejet és a gyapjút, előfordult, hogy éheztek, de az is, hogy loptak. Mégis boldogok voltak a pásztorok, mert Isten őket választotta ki, mint ahogy később is az Isten gyakran választ ki szegény embereket – hívta fel rá a figyelmet az érsek, hozzátéve, nem tudhatjuk ugyan, hogy ez miért van így, ez Isten titka, ám az bizonyos, hogy Isten szereti az alázatos, esendő embereket, és nem tesz különbséget gazdag és szegény között.
A szombat délelőtti karácsonyi szentmisét a Spiritusz együttes dalai, zenéi tették még meghittebbé. A fogvatartottaknak és hozzátartozóiknak a családi beszélő keretében nyílt lehetősége beszélni, játszani egymással a szentmisét követően.

1
9
4
5
13
12
8
2
7
3
6
10
11
14

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »