Új sorozatot kezdünk, ezentúl kéthetente keddenként jelentkezünk a Karitász híreivel.

Szijártó László atya, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója a beszélgetésben a nagyböjti tartós élelmiszer-gyűjtés kapcsán elmondta, hogy mivel a főegyházmegyénkben látogathatók voltak a szentmisék a nagyböjt idején is, ezért a tavalyi évvel ellentétben idén sikeresek voltak. Nyolc tonna élelmiszer gyűlt össze a templomainkban, illetve itt a Főegyházmegyei Karitász központban. Ezeket az adományokat, amiket javarészben a templomba vittek az emberek, azokon a településeken, ahol működő Karitász csoportok vannak, ott ezt mindjárt csomagokba rendezték, és még a Húsvét előtt eljuttatták a nagycsaládoknak, illetve idős-, magányos embereknek. Ahol pedig nem volt, illetve nincsen működő Karitász csoport, ott a plébános atyák felajánlották az adományokat a központnak. Itt a munkatársak rendezték ezeket csomagokba, és juttatták el a rászoruló embereknek. Általában nyolc és tíz kilogrammos csomagokat osztanak ki, így nagyjából nyolcszáz és ezer fő az, akit így támogatni tudtak.
A veszprémi Magyarok Nagyasszonya Plébánia híveinek gyűjtéséből pedig most is Kárpátalján élő magyar családok, illetve a magyar gyerekek részesültek, mely adományt a Karitász munkatársai juttattak célba.
Szijártó László atya beszámolt a másik épp folyó programról, ami az öngondoskodó háztartás program részeként a „zöldellő kertek” programponthoz kapcsolódik. A főegyházmegye területén 172 családot segítenek ezen a programon keresztül vetőmagokkal. Itt a családok, idős-beteg embertársak megígérik azt, hogy a talajt megmunkálják és elvetik azokat a magokat, amiket a Katolikus Karitászon keresztül kapnak. Ha az időjárás is ezt megengedi, illetve a Jóisten áldása is rajta van az emberi munkán, akkor ebből bőséges termés szokott teremni a családok asztalára- mondta el az igazgató. Május hónap folyamán még azokat a családokat, akik ebben a programban részt vesznek, őket palántákkal is tudják támogatni. Paradicsom, paprika, illetve uborka palántákkal. Azért nagyon jó ez a program – hangsúlyozta – mert itt ahogy mondani szokás nem csak halat adnak, hanem megtanítják, az embereket magára a halászatra is. Tehát, hogy egy picit tegyenek ők is a sorsuknak, a helyzetüknek a jobbításáért.
Végezetül László atya felhívta a figyelmet az 1%-os kampányra, melynek keretében arra buzdítják a jószándékú embereket, akiknek erre lehetőségük van, hogy adója 1 %-val támogassa a Katolikus Karitász alapítványát. Ezeket a befolyt egy százalékokat a Katolikus Karitász mind-mind a rászoruló embertársaink megsegítésére fordítja. Ebből részesül a mi főegyházmegyénk is, a főegyházmegyei központunk. Ezekből a felajánlásokból vagy tűzifát vesznek a téli időszakban a rászoruló embertársainknak, vagy pedig az iskolakezdési támogatást próbálják egy picit a szülők, nagyszülők számára segíteni. Ezen kívül természetesen továbbra is él a Katolikus Karitász a 1356-os adományvonala, amelyen szeretettel várják mindenkinek a hívását, hiszen ezzel hívásonként 500 forinttal támogathatjuk a Katolikus Karitász munkáját.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »