Felvágottakkal, tartós élelmiszerekkel, takarókkal, tisztálkodási szerekkel- jószándékú emberek adományaival indult útnak március 1-én kedden délelőtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei határra, Barabásra, a katolikus karitász jelenléti pontjára, ahol a felajánlásokat a háború elől menekülők közt osztják majd szét. A Veszprém Főegyházmegyei Karitász felhívására két nap alatt 3 autónyi adomány gyűlt össze veszprémi és balatonalmádi hívek jóvoltából. Az éjszaka két jármű már útnak indult Kárpátaljára, az a szállítmány szerencsésen átjutott a határon és célba is ért- mondta el Szijártó László  a karitász megyei igazgatója.

Dr. Takáts István érseki általános helynök kért áldást a küldetésre, amelyben a jószándékú emberek tenni akarása nyilvánul meg. A helynök úgy fogalmazott: a háború sötétjénél nincs sötétebb valósága az emberi életnek, márpedig most nem messze tőlünk a kiszolgáltatottság, a kétségbeesés, a szenvedés és a halál sötétsége lett valóság.

A veszprémi közösség ismét összefogott- hangsúlyozta Veszprém polgármestere. Porga Gyula jelezte: a kárpátaljai magyarok megsegítésére nyitott számlára már több mint fél millió forint érkezett, a helyiek adományai is folyamatosan érkeznek.

A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász munkatársai tájékozódnak a határmenti jelenléti pontokon és a következő napokban a főegyházmegye honlapján és közösségi oldalán közzéteszik, milyen adományokat várnak még annak érdekében, hogy célzott támogatást lehessen adni a háború sújtotta területen élőknek vagy az onnan menekülőknek.

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »