November 17.-én Szent Erzsébet halálának napján 200 önkéntes részvételével került megrendezésre a Szent Mihály Bazilikában és a Szaléziánumban a Főegyházmegyei Karitász találkozó.

A program érseki szentmisével kezdődött melynek végén a főegyházmegye Karitász csoportjainak zászlóit szentelte meg dr. Márfi Gyula veszprémi érsek. A szentmise után Árvai Ferenc egri karitász igazgató tartott előadást „Hitben és szeretetben” címmel. Ferenc atya kiemelte, hogy a hit évében a karitász tagjainak különösen fontos, hogy megerősödjenek hitükben és szeretetükben, hogy még hitelesebben tudják továbbadni másoknak. Dr. Messik Miklós Szent Erzsébet életéről és emlékeiről szóló kiállítás megnyitóját követően a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban várták a résztvevőket előadásokkal, filmvetítéssel és karitász vásárral. Délután a várpalotai Nepomuki Szent János Katolikus Általános Iskola diákjai Szent Erzsébet életéről szóló zenés előadását tekinthették meg a résztvevők a Bazilikában.  A színdarabot követően Nagy Károly kanonok tartott szentségimádást. A lelki napot a Karitász minden évben megrendezett „Szent Erzsébet kenyere” elnevezésű programja zárta, melyen az Erzsébet legendára emlékezve dr. Márfi Gyula érsek által megáldott kenyereket adtak át minden résztvevőnek, hogy magukkal vihessék otthonaikba a szeretetet, melyet Szent Erzsébet is vitt a szegényeknek. A karitász testvérek tartalmas programokon élhették át az összetartozás élményét, s lelkileg megerősödve térhettek haza.

Zagyva Richárd

[simpleviewer gallery_id=”127″]

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »