A Hegyaljai Keresztút civil kezdeményezésként, teljesen önerőből készült a jószándékú, keresztény emberek összefogásaként. A mészkő hasábokra Simon András grafikusművész – jelentős kedvezménnyel megvásárolt – rajzai kerültek ifj. Czémán László és Varga József áldozatos munkája nyomán. Az elkészült felsőrajki keresztút átadására és megáldására 2021. március 27-én került sor.

Az idei esztendőben minden pénteken vendégatyákat hív Rudi Péter, Felsőrajk plébánosa.

Nagyböjt III. hetében, 2023. március 10-én, pénteken, excellenciás Dr. Udvardy György veszprémi érsek vezette a keresztúti ájtatosságot Felsőrajkon. A hegyaljai szabadtéri keresztúton szép számmal vettek részt a hívek – a környező településekről is-.

Ezt követően a Főpásztor esti szentmisét mutatott be a Szent Anna templomban.

Dr. Udvardy György veszprémi érsek homíliájában elmondta: Isten annyira szeret bennünket, hogy egyszülött Fiát adja oda értünk, hogy tanítson bennünket, példát adjon, neveljen, lelkesítsen minket, hogy az Atya iránti szeretetre vezessen el bennünket. Csodákat tesz, törvényt alkot, parancsot ad, amelyek életet jelentenek számunkra. S mi emberek, ezt nem mindig fogadjuk el, pedig ő, az Istennek, az Atyának a jóságáról beszél és tanít bennünket.

Így fogalmazott továbbá a veszprémi érsek: Ez fáj, a nagyböjti szent idő arra van, hogy engedjük, hogy megérintsen bennünket ez a fájdalom, de legfőképpen az, hogy mi az a méltóság, amit ránk bízott az Isten a keresztségben, a bérmálásban, a szentségekben. Ő táplálni akar bennünket. Ismerjük fel keresztségi méltóságunkat, és persze ott vannak elrejtett bűneink, rossz döntéseink. Isten a mi gyenge, emberi módon megélt személyes történeteinket jóra tudja fordítani, mindaz, ami a pusztulás felé vezetett bennünket, a bűneink miatt, annak következményei miatt, fájdalmaink, s önzéseink miatt, ezeket az Isten jóra tudja fordítani. Nem tudja, és nem is akarja meg nem történtté tenni, de gyógyítja sebeinket. Gyógyítja azok sebeit is, akiket megbántottam, visszaadja lelkünk örömét, ifjúságát, újjáteremti szabadságunkat, meggyógyítja a múltunk sebeit, s mindazt, amiben hibáztam, vétettem az ő életre vezető parancsai ellen. Milyen nagy ajándék ez számunkra testvérek. Meghív bennünket a méltóságra, megajándékoz bennünket önmagával és a mi gyengeségeinket jóra fordítja.

A Főpásztor elmondta homíliája végén: Nagyböjt annak az ideje, hogy ezt a méltóságot fedezzük fel, és annak is az ideje, hogy higgyük el, s engedjük, hogy gyógyítani tudja a múltnak a sebeit. Egyet viszont meg kell tennünk, kiáltani: Uram, gyenge vagyok, gyógyíts és segíts, s ő ezt megteszi.

A szentmise végén együtt imádkozták a Szentatya apostoli útjára, magyarországi látogatására való lelki felkészülést segítő imádságot.

Halász Gábor

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »