A Veszprémi Érsekséghez tartozó épületek felújítási munkálatainak előkészítő fázisa már jó pár hónapja folyik. A szükséges felmérések és a tervezői munka kezdetével egyidőben falkutatási és régészeti feltárások is indultak. Az Érseki Palota alatt elhúzódó pincerendszerben a Várkapitányság régészei a statikai viszonyok felderítése során – egy próbafeltárás alkalmával – a felszín alól (30 centiméter mélységből) egy aranyérméket tartalmazó, fémtetejű üvegedényt fordítottak ki a földből.

Az érméket Budapestre szállították vizsgálatra. Ennek köszönhetően egyértelműen kiderült, hogy nem régészeti korú leletről van szó. Numizmata szakértők véleménye alapján súlyaranynak lehet minősíteni az érméket, hiszen gyűjtésük az 1890-es évektől az 1930-as évekig tarthatott. A lelet nem tartozik a régészeti és kulturális javak közé sem, de ennek ellenére biztosan rendkívüli története lehet. Hogy valójában mikor, milyen céllal és ki rejthette el az aranyérméket? Igyekszünk kideríteni. A kis üveg 105 darab aranyérmét rejtett, legkorábbi darabja az 1810-es évekből származik, a legkésőbbin pedig az 1930-as évszám látható. A megtalált érmeegyüttes a projekt részeként kialakításra kerülő új Érseki Múzeum és Kincstár egyik tárlójában kap majd helyet.

A Vár felújítása hamarosan a nagyközönség részére látványosabb szakaszába fog lépni, hiszen megkezdődnek az építési munkálatok.

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »