Udvardy György veszprémi érsek május 13-án délelőtt a Gizella-napok csúcspontjaként ünnepi szentmisét mutatott be a Szent Mihály-főszékesegyházban Boldog Gizella királyné liturgikus emléknapjához (május 7.) kapcsolódóan, hálát adva közbenjárásáért. A szentmise keretében a főpásztor átadta az idei Boldog Gizella-díjakat, valamint a Szent Imre-díjakat és -okleveleket is.

A Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentje ereklyéjének jelenlétében bemutatott szentmisén az érsekkel koncelebrált Takáts István általános, Szabó János gazdasági és Tóth András Sándor bírósági helynök, valamint a főegyházmegye papsága és diakónusai. Jelen volt Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, Takács Szabolcs főispán, Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Porga Gyula, Veszprém polgármestere, Veszprém városának prominens közéleti tagjai, valamint a főegyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmények vezetői és képviselői. Felelevenítve a régi hagyományt négy esztendő után végre ismét a közösséggel együtt ünnepelt a Veszprém Passau Baráti Társaság is.

A szertartáson első ízben csendült fel Kovács Szilárd Ferenc zenekarra és kórusra komponált Gizella-miséje (a mű a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával, a Veszprémi Főegyházmegye és a Filharmónia Magyarország által tavaly májusban meghirdetett zenei pályázaton 1. helyezést ért el), amely Dankos Attila orgonaművész, főszékesegyházi zeneigazgató, a Mendelssohn Kamarazenekar, valamint a Szent Mihály-kórus előadásában hangzott el, Kováts Péter vezényletével.

Az evangélium Szent Máté könyvéből hangzott el (Mt 13,44–46). Udvardy György szentbeszédében rámutatott: az evangéliumban hallott példabeszéd a megtalált kincsről a mennyek országára utal. Az olvasott szakaszban szereplő ember a megtalált kincsért cserébe minden földi javát odaadja. Ez a cselekedete első ránézésre érthetetlennek tűnik, ám ha felismerjük, mi is az a kincs, amire rátalált, máris érthetővé és szükségszerűvé válik. A mai ünnep azt a kérdést teszi fel nekünk: mi vajon mire vagyunk készek, ha ráleltünk a kincsre? Mi voltunk a keresők, és mi vagyunk azok, akik kincset megtaláltunk: akik ráleltünk az igazságra, mert Krisztus kinyilatkoztatta nekünk. Rólunk szól a mai szentleckében a Péter apostol első leveléből felolvasott részlet: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.” (1Pét 2,9–10) Ám fontos, hogy a kincset, amelyre rátaláltunk, fel is ismerjük: Jézus Krisztus maga az, a mi Megváltónk. Benne és általa nyer értelmet minden cselekedetünk, döntésünk, az egész életünk. Csak miatta és érte érdemes küzdeni.

A szentek segítségünkre vannak ebben, hiszen ők már birtokolják e kincset. Az igazgyöngyre – Isten országára – Boldog Gizella királyné is rátalált. Feleségként, társként, szövetségesként állt szentéletű férje, István király mellett, édesanyaként pedig tiszta lelkű, szent gyermeket nevelt. Ők – Isten e három kiválasztottja – állnak útjelzőként a magyarság kereszténységének hajnalán, hogy segítsenek nekünk a megtalált kincset megőrizni. Gizella nem csak övéinek, de az egész népnek társa, szolgálója és nevelője; erősít és bátorít bennünket, és biztos kézzel vezet a Mennyei Atya felé. A krisztusi életforma Szent István, Szent Imre herceg és Boldog Gizella nyomán a magyar nép számára örökre követendő példává vált. A kincs megtartása tehát küzdelemmel jár, szellemi és lelki küzdelemmel egyaránt. De vannak segítőink, akik döntéseinkben, vízióinkban, cselekedeteinkben – a földön és az égben – imádságos lélekkel mellettünk állnak.

Az érsek felidézte, hogy apostoli látogatása során Ferenc pápa számos alkalommal arra buzdított bennünket, merjünk küzdeni, merjünk kilépni a kényelmes és megszokott világunkból, hiszen a kincs megkeresése és megőrzése minden fáradalmat megér. Teljes életre, boldogságra kaptunk meghívást, ezt soha ne felejtsük el – emlékeztetett Udvardy György.

A Veszprémi Főegyházmegye Boldog Gizella ünnepéhez kapcsolódóan hagyományosan Boldog Gizella-díjjal ismeri el azokat, akik szolgálatukkal és tevékenységükkel kiemelkedően járulnak hozzá a főegyházmegye életéhez. A díj klerikusok és laikosuk számára egyaránt adományozható.

Idén Mészáros Józsefné, a veszprémi Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott gazdasági vezetője, illetve Gombásiné Takács Gyöngyi, a pápai Szent István Római Katolikus Általános Iskola intézményvezetője vehette át az elismerést Udvardy Györgytől. Mészáros Józsefné lelkiismeretesen, maximális szakmai és emberi helytállással végezte munkáját 35 esztendőn át, időt és energiát nem kímélve segítette az intézmény vezetőinek munkáját, állandóságot és kiszámíthatóságot biztosítva a számukra.

Gombásiné Takács Gyöngyi 1999 júliusa óta tölti be a 30 éves pápai katolikus iskola vezetői posztját. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az intézmény előkelő helyet foglal el a főegyházmegyei köznevelési intézmények rangsorában. Oktatói munkáját a keresztény értékeket is képviselve végzi. Vezetői programjának gyújtópontjában áll a tanulói integráció és hátránykompenzáció, valamint a tehetséggondozás – hangzott el a laudácókban.

Az érsekség évről évre Szent Imre-díjjal és -oklevéllel jutalmazza és bátorítja a főgyházmegye oktatási intézményeiben tanuló azon fiatalokat is, akik tanúságtevő hitéletükkel, saját közösségeikben való szolgálatukkal és lelkiismeretes tanulmányaikkal valóban példaértékű tagjai a Katolikus Egyháznak és a főegyházmegyének. Szent Imre-díjat vehetett át az ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskolából Tóth Boglárka; a pápai Szent István Római Katolikus Általános Iskolából Speitzer Boldizsár; a várpalotai Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskolából Gergely Levente; a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskolából Varga Vivien; a tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskolából Nemes Lénárd; a veszprémi Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskolából Tamás Gréta; a veszprémi Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnázium, Technikum és Általános Iskolából Édes Klára, Lakó Nándor és Gyarmati Rita; a veszprémi Davidikum Római Katolikus Középiskolai Kollégiumból Istoc Grosu Cosmin és Sárközi Márton.

Szent Imre-oklevelet kapott Haász Viktória, Rudolf Rajmond, Pásztor Botond (Ajka), Csöngei Hanna, Bóka Angéla, Pethő Kristóf (Pápa), Németh Kornél (Várpalota), Mikola Klaudia, Péterfaly Zoltán (Keszthely), Németh Nóra, Polgári Dániel (Tapolca), Izsák Réka, Dömötör Nóra, Illés Natália, Tóth Ábel (Veszprém).

A május 7-én kezdődött és 14-én záruló Gizella-napok végén is számos izgalmas program várja még a Várnegyedbe látogatókat: orgonakoncertek, gregorián énekek a főszékesegyházban, kamarakiállítások, tematikus vársáták – „sisakos-bakancsos túrák” –, a kisebbek számára teremtésvédelmi játék. Az egyes programok kezdetét a Malek Miklós által jegyzett, és tegnap bemutatott, a mai szentmisén is felcsendült fanfár jelzi. Noha az időjárás nem alakult kedvezően, a Várhegy és a frissen megnyílt terek, korábban zárt kertek végre ismét megteltek élettel.

Szerző: Horogszegi-Lenhardt Erika

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »