A Veszprémi Érsekség, Magyarország kormánya, Balatonalmádi város önkormányzata valamint a hívek nagylelkű adományának támogatásával megújult a Loyolai Szent Ignác plébániatemplom, a templom környezete és a templom orgonája.
Évközi 25. vasárnapon, szeptember 18-án ünnepelni gyűltek össze a vörösberényi városrész lakói, akiket Szijártó László esperes, plébános atya köszöntette. Az ünnepségen részt vett Dr. Kontrát Károly országgyűlési képviselő, Fabó Péter Balatonalmádi polgármestere valamint Borbély Zoltán rendőr alezredes Balatonalmádi város rendőrkapitánya. Szijártó László atya beszédében köszönetét fejezte ki mindenki támogatásáért, áldozatos munkájáért. Fabó Péter polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy rendkívül fontos tudnunk, mi egy ezeréves keresztény nemzet vagyunk. Tehát nagyon fontos, hogy templomokat építsünk, a meglévőeket felújítsuk. Egyre fontosabb lesz, hogyha a múltunkat szeretnénk megtartani.
Kontrát Károly képviselő úr beszédében elmondta, a közösség magáról állít ki bizonyítványt, hogy milyen állapotban vannak a templomai, azok szent helyei, közösségi terei, ahol a közösség összejöhet, együtt imádkozhat, gondolkodhat a település jövőjéről, az ország jövőjéről, egyáltalán a világról. Ma olyan időket élünk, amikor a hitnek, a templomnak, a közösségnek különösen fontos szerepe van. Összefogással, együttműködéssel ugyanúgy, ahogy ennek a templomnak a felújítása is megvalósult, a főegyházmegye, az egyházközség, Balatonalmádi városa, az itt élők, a Vörösberényiek gazdagodtak. Az előttünk álló nehézségeket is összefogással, együttműködéssel, egyetértéssel, szeretettel, barátsággal meg tudjuk oldani.
Az ünnepi gondolatok elhangzása után Dr. Udvardy György érsek megáldotta a felújításon átesett templomot. “Mindenható örök Isten, áraszd ki kegyelmedet erre a helyre. Add meg bőséges ajándékodat mindazoknak, akik itt segítségedet kérik, hogy igédnek és szentségeidnek ereje megerősítse híveid szívét, Krisztus a mi Urunk által. Ámen.”
Az ünnep a templomban szentmisével folytatódott, amelynek kezdetén érsek atya megáldotta a hívek nagylelkű adományaiból megújult orgonát. Szentbeszédében többek között arról beszélt, hogy amikor a szentmiséről gondolkodunk, hogy mi is a lényege, azon túl, hogy Krisztus áldozatában részesedünk, hogy tanítást hallunk, testvéri közösségben ünnepelhetünk. Valójában mindig az a kérdés, hogy a vasárnap ünnepléséből milyen lesz a következő hetünk, napjaink, a döntéseink. Amikor az elmúlt hétnek az örömeit, küzdelmét, áldozatát, szeretetét, bizalmát letesszük az Úr oltárára, akkor ünnepeljük az Eucharisztiát, de ünnepeljük a hétköznapjainkat is. “Adja Isten, hogy ez a templom a maga középponti helyével, a maga oltalmával, a maga otthonos befogadó szeretetével legyen erőforrásunk, legyen bátorítónk. Kívánom ezt a közösség minden tagjának, minden idősnek, fiatalnak, családnak, gyermeknek legyen ez otthon, ahol az Isten hajlékába lépünk be, ahol találkozhatunk ővele magával és megerősíti örök életbe vetett hitünket.” – mondta Udvardy György érsek atya. A teljes prédikációt cikkünk végén olvashatják.
A szentmise után szeretetvendégségre vártak minden jelenlévőt.
Kedves testvérek!
Jézus tanítása mindig az Isten országáról szól. Az Atyával való kapcsolatról, ennek az országnak az új törvényeiről és arról, hogy mindazok, akik befogadják ennek az új törvénynek a szabályait, befogadják ezt a kapcsolatot, amit Jézus fölkínál az Atyával és velünk, azokban hogyan valósul meg ez az új törvény, új ország. Ennek összefüggésében érthetjük jól a mai példabeszédet, hiszen Jézus sosem arra vállalkozik, hogy valamilyen a megszokottól eltérő, új trükkel ajándékozzon meg bennünket. Például, amikor az első helyekről szóló tanítást halljuk, akkor sem valami új, valami csalafinta megoldást kíván adni arra, hogyan lehetek mégis első, (bár ne tűnjön úgy, mintha első akarnék lenni) és itt sem arról van szó, hogy annak a hűtlen intézőnek a magatartását dicsérte volna, amivel saját magát próbálta menteni, miután kiderült, hogy hűtlenül kezelte urának a vagyonát.
Ez a mostani evangélium három jelentős kérdést fogalmaz meg azt gondolom mindannyiunk számára. Az első, hogy felismerem-e saját jól felfogott érdekemet? Mi az én érdekem az életben? A második, aki a kicsiben hű, az a nagyban is hűséges. Kicsiben hűségesnek lenni. A harmadik gondolat pedig nem szolgálhattok két úrnak, nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak. Ez a három kérdéskör, és erre a három kérdésre adott adandó válaszunk nem lehet teljes, ha csak az egyikre, a másikra vagy a harmadikra akarok válaszolni. A három összekapcsolódik teljes egészében. Mi az én jól felfogott érdekem? Tudok-e a kicsiben hű lenni, és akarok-e az Istennek szolgálni egyértelműen, minden kétséget kizáróan, minden alkudozás nélkül.
Nem mindig könnyű felismerni saját érdekünket. Hányszor és hányszor derül ki évek múlva? Egy-egy esemény után nem ez volt az én igazi érdekem, másként kellett volna dönteni. Más lett volna jó, más szerepet kellett volna vállalnom. A mi jól felfogott érdekünk éppen Isten országának az összefüggésében, hogy az Isten meghívott bennünket ebbe az országba. Meghívott bennünket az Atyával való kapcsolatra. Meghívott bennünket arra, hogy Krisztus módjára éljünk. Meghívott bennünket arra, hogy testvéri közösségben tudjunk és akarjunk élni.
Ez az alap kiindulópontunk, ez a Krisztushoz tartozásunk, ez a mi érdekünk, ettől nem akarunk eltérni, nem akarunk alkuba bocsátkozni és ebből következik az, hogy méltó módon akarom élni az életemet és minden egyes döntés, minden egyes szokás, minden egyes, esetleg fáradságból, bármiből adódó helytelen döntés elveszíti, ellopja ezt az Isten gyermeki méltóságot a szívemből. Pedig érdekem az, hogy méltó módon tudjam élni az életemet. Fölemelt fejjel, ahogyan az ember görög kifejezése is tartalmazza, aki fölemeli a fejét, aki égre emeli a tekintetét, méltó módon, megváltott módon és ugyancsak jól felfogott érdekünkhöz tartozik, mert Krisztus ismeretből fakad, hogy hiszünk az örök életben. Hiszünk abban, hogy az örök életet az Istenben tudjuk élni, de hiszünk abban is, hogy ez a találkozás szembesít bennünket, magunkat cselekedeteinkkel, életünkkel, döntéseinkkel, mindazzal, akik voltunk földi életünkben.
Amikor saját jól felfogott érdekemről gondolkozom, az örök életről, az istenes, a méltó életről, Krisztus tanításának a befogadásáról, a testvéri közösségről, akkor nem csak saját magamról gondolkodom. Mi, akik ismerjük Krisztust, nincs egyéni érdekünk pusztán, bár az egyéni üdvösségünkért felelősek vagyunk, hanem mindig közösségben, mindig testvérekben, együtt keressük azt a legjobb utat és legjobb döntést, ami előre visz egyént és közösséget egyaránt.
Amikor a hűtlen intézőnek a képéről elmélkedünk, akkor a jól felfogott érdekeink között nemcsak az anyagiak és elsődlegesen nemcsak a pénz szerepel, hanem jól felfogott érdekünkhöz tartozik az is, a földi világ keretei között, hogy mindent, mindent, amit az Isten ránk bíz, a teremtett világot, az emberi létnek a méltóságát, a testvéri szolidaritást, a gyermekeinkért vállalt és küzdelmesen vállalt jövőt, a családért, a házasságért, a kultúráért vállalt küzdelmeket vállaljuk. Miért? Mert jól felfogott érdekünk nem rövid távon, nem valamiféle emberi megfontolásból pusztán, hanem azért, mert Krisztus ismeretében erre jutottunk. Ez tárta fel előttünk az Atya irgalmát, az Atya jóságát. Tehát mindaz, amit mi szeretnénk egyéni életünkben, közösségi életünkben megvalósítani. Az igenis a jól felfogott érdekünk, mégpedig az örök élet, az üdvösség fényéből. Ez nem ijeszt nem korlátoz bennünket, nem félelemmel tölt el, hanem éppen bátorsággal, éppen erővel, lendülettel, ahogyan Timóteus levélben olvassuk, ti nem a félelem lelkét kaptátok, hanem az erő, a szeretet és a bátorság lelkét kaptátok. Így akarjuk érdekünket képviselni, ami sosem mások legyőzésével, mások ellenében, de mindig Krisztus törvényeiért.
Kevésben hűségesnek lenni. Sokszor megkísért bennünket az a gondolat, mit tehetek én, milyen lehetőségeim vannak, sőt, amikor a lehetőségeim szűkülnek, van egyáltalán lehetőségem érdemi döntést hozni. Nagyon sokszor úgy élhetjük meg mindennapjainkat, mintha kényszerek irányítanának, a fölkeléstől, a kötelességteljesítéstől, a ránk váró feladattól kezdve egészen a késő esti nyugalomba kerülésig. Jézus éppen abban erősít, bátorít bennünket az Úr lelke által, hogy a mindennapi döntéseink nem kényszerből történnek. A mindennapi döntéseink örömből, erőből, istenismeretből történnek, és igenis van jelentősége a mindennapi apró döntésnek, az életvezetésnek, az életvitelnek, egy-egy szónak, amit a gyermekeimnek mondok, egy-egy gesztusnak, egy-egy igennek és egy-egy nemnek van jelentősége, mégpedig az örök élet távlatában.
Kevésben hűségesnek lenni. Értékelem a mindennapjaimat, értékelem és tudatosan alakítom ki azt az életformát, ahogyan élek, élünk, kapcsolódunk egymáshoz. Azzal együtt is állítom ezt, hogy természetesen nagyon nagy hiba lenne és én sem ezt szeretném, ha a kereszténységből valamiféle viselkedési kódexet alakítanánk ki. Valamiféle olyan etikát, ami pusztán viselkedési szabályokat tartalmazna. Mi Krisztus ismeretből fakadóan döntünk egy dolog mellett, vagy éppen egy dolog ellenében.
Mennyire felelős vagyok azért, hogy mit engedek be az életembe. Gondolatban, képekben, hangulatban, véleményben. Mi az, amiről úgy gondolom, hogy éltet? Mi az, amiről úgy gondolom, hogy engem, gyermekeimet, a rám bízottakat táplálja. Miért engedem be az életembe azt, ami esetleg pusztít, mételyez, kárt okoz, leszűkíti ezt az isteni távlatot, ami bennem van a keresztségemből fakadóan. Igenis tudunk-e kevésben hűségesek lenni, sőt a kevésben kell hűségesnek lenni.
Nem szolgálhattok két úrnak, nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Nyilvánvalóan ez az állítás nem azt jelenti, hogy az egyik is jó és a másik is jó, de nekünk dönteni kell, hanem az Isten, az élet istene, a jövő, a remény, az embernek az istene, a mammon és nem csak a pénz, hanem evilági gondolkodás, szűkös gondolkodás. Lemondok a jövőmről, lemondok az örök élet vágyáról. Bizony, ez a mammon, és ez nem az életet szolgálja.
Nem szolgálhattok két úrnak, Istennek és Mammonnak, és ezt nemcsak tudatomban, nemcsak szívemben kell tudni eldönteni, hanem teljesen egyértelműnek kell lenni cselekedeteimben, döntéseimben. Miért? Mert Jézustól ezt látjuk. Mert Jézusnál egyértelmű volt, mit jelent az Atyát szeretni, mit jelent engedelmeskedni számára. És természetesen az Istennek való szolgálat jelenti azt is, hogy a jóért akarok küzdeni, a jóért vállalom a küzdelmet. Mert a jóért való küzdelemben ismerem fel saját, jól felfogott, örök életre irányuló érdekeimet.
Milyen jó testvérek, hogy mi időről időre, vasárnapról vasárnapra kapunk tanítást az Istentől. Eljöhetünk ebbe a gyönyörű templomba. Eljöhetünk ebbe a szépen felújított templomba, dicsőíthetjük az Istent, hallhatjuk az Isten igéjét, odafigyelhetünk az egyház tanítására, figyelhetünk a testvéri közösségre, bátoríthatjuk egymást, erőt nyerhetünk másiknak a példaadásából. Azért, hogy ezt az istenes életet jól tudjuk élni. Milyen áldottak vagyunk, hogy van ez a templom. Milyen áldottak vagyunk, hogy elhangzik felénk az Isten igéje. Milyen áldottak vagyunk, hogy részesedhetünk az eucharisztiában, erőt meríthetünk a döntéseinkhez, hogy el ne veszítsük az örök élet utáni vágyat, hogy ne akarjunk szolgálni a mammonnak, hogy higgyük el, legkisebb döntésünk, legkisebb cselekvésünk is örök életre szóló jelentőséggel bír. Bátorít bennünket ez a hely, bátorít az ünneplésre, bátorít bennünket Istennek az igéje.
Amikor a szentmiséről gondolkodunk, hogy mi is a szentmisének a lényege, azon túl, hogy Krisztus áldozatában részesedünk, hogy tanítást hallunk, hogy testvéri közösségben ünnepelhetünk, ez mind-mind igaz és még lehetne sorolni mindazt, ami a vasárnaphoz tartozik. Valójában mindig az a kérdés, hogy a vasárnap ünnepléséből milyen lesz a következő hetem. A következő napjaim, a döntéseim. Mindig az a kérdés, hogy milyen lesz a következő vasárnapom, amikor hozom az elmúlt hétnek az örömeit, küzdelmét, áldozatát, szeretetét, bizalmát és leteszem az Úr oltárára. Ünnepeljük az Eucharisztiát, de ünnepeljük a hétköznapjainkat is. Adja Isten, hogy ez a templom a maga középponti helyével, a maga oltalmával, a maga otthonos befogadó szeretetével legyen erőforrásunk, legyen bátorítónk. Kívánom ezt a közösség minden tagjának, minden idősnek, fiatalnak, családnak, gyermeknek legyen ez otthon, ahol az Isten hajlékába lépünk be, ahol találkozhatunk Ővele magával és megerősíti örök életbe vetett hitünket. Ámen.
