A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász lelkigyakorlatot tartott önkénteseinek Várpalotán, akik szép számmal képviseltették magukat a keresztúttal, gyónással és misével egybekötött eseményen.
Szijártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász lelki igazgatója kiemelte, önkénteseik nagyon sok nehézséggel találkoznak a mindennapokban, az emberi élet negatív oldalával, s ahhoz, hogy Isten irgalmát méltóképp tudják közvetíteni embertársaink fel, szükség van a lelki feltöltődésre, a készenlétre lelkiekben is.
– Ahhoz, hogy önkénteseink ne csak jól és hatékonyan tudjanak cselekedni, s ez a segítség ne pusztán egy humánus cselekedet legyen, ahhoz lelkiekben is készen kell állni, hogy azt, amink van, akár fizikai, akár lelki értelemben, bőséggel át tudjuk adni másoknak valóban Istennek tetsző módon – hangsúlyozta.
A délelőtt folyamán az önkéntesek elmélkedésen vettek részt, ahol a szentírási szakaszok segítségével mélyültek el az evangéliumi eseményben. Az ószövetségi szöveg Ábrahám, valamint Jézus és a jerikóiak történetét ismertette.
– A jerikói vak története rendkívül tanulságos volt, az önkéntesek visszajelzése alapján is. Megpróbáltam rávilágítani arra, hogy egy kicsit mindannyian másképp látunk: valaki szemüvegén keresztül, valaki anélkül, de valamilyen formában látunk, és mégis nagyon sok mindenben vakok vagyunk, és ebből következően nagyon sok mindenben koldusok is vagyunk. Nyilván ez első hallásra furcsán hangzik, de ha megnézzük a családok életét, a közösségek életét, akkor bizony azt tapasztaljuk, hogy akár a családokban is, a gyerekek nagyon sokszor szomjazzák a szülői szeretetet, odafigyelést, gondoskodást, vagy akár a másik oldalról – a szülők éhezik és szomjazzák a gyerekek odafigyelését, szeretetét. Nagyon sokszor azonban vakok vagyunk, hogy ezt meglássuk. Sokszor átnézünk a másikon, és nem halljuk meg a saját bajunk, a saját nehézségeink mellett a segélykiáltó szót. Jézus, amikor már Golgota felé tart, hisz Jerikó városát elhagyva Jeruzsálembe megy, és ez már valójában az utolsó útja, mégis meghallja a vak segélykiáltó szavát, és arra világítottam rá, hogy próbáljuk mi is így élni a mindennapjainkat, hogy a saját nehézségeink mellett azért lássuk meg mások gondjait is. Az önkénteseink valójában mindennap ezt teszik, próbálják a saját nehézségeiket, megpróbáltatásaikat félretenni, vagy azon felülemelkedni és segíteni másoknak – mondta Szijártó László atya.
– Ahogy az egyház sem önmagában cselekszik, hanem a tagjai által, úgy a Karitász is közösségben tevékenykedik. Számunkra nagyon fontos, és az egyház lényegéhez tartozik, hogy alapvetően kapcsolatból élünk: Jézus és köztem, Jézus és a testvérek között lévő kapcsolat, ez építi az egyházat. A közös cselekvésünkben, amikor az irgalmas Isten jóságát jelenítjük meg, akkor tudjuk jól tenni, ha a kapcsolataink is – a testvéremmel, a rászorulóval, a testvérszervezetekkel jók. És nemcsak egyszerűen egy jó kapcsolatra, nem hatékony kapcsolatra törekszünk, hanem arra, hogy a Krisztushoz, az egyházhoz való kötődésünk az legyen élő, eleven, mert így a testvéri kapcsolataink is szépen tudnak működni. Nagyon fontosnak gondolom, hogy a meglévő csoportok erősítést kapjanak, mert ha ott a kapcsolatok szépen növekednek, az azt jelenti, hogy mások számára is vonzó lesz. Amikor egy Karitász-csoport egy-egy tagja cselekszik, akkor tudható, hogy ő nem egyedül cselekszik, hanem a mögötte lévő csoport és a mögötte lévő egyház is. Így érthető az, hogy amikor az egyház cselekszik, akkor a tagjaiban teszi ezt – összegzett az atya.
Az önkénteseknek lehetőséget adtak a bűnbánatra, majd keresztúton és szentmisén vehettek részt.
