Nagycsütörtökön, április 1-jén, délelőtt 10 órakor olajszentelési szentmisét mutatott be dr. Udvardy György érsek – a főszékesegyház belső rekonstrukciója miatt – a veszprémi Árpád-házi Szent Margit templomban. Vele együtt koncelebrált dr. Márfi Gyula nyugalamzott érsek, dr. Takáts István érseki helynök, Szabó János gazdasági helynök, valamint – a járványügyi helyzet miatt – a papságot képviselő kerületi esperesek.

A főpásztor a szentmise elején a papsághoz szóló köszöntőjében elmondta: „Az idei esztendőben sem tudjuk a szokott módon ezt az ünnepet tartani, de ez semmit nem von le annak az isteni ajándéknak az értékéből, amit átélhetünk, akik mi magunk vagyunk és amit a szolgálatunk révén, a szentségek ünneplése révén a hívek felé ajándékul adni tudunk.”

A Szent Háromnap kezdetén újból meg akarunk erősödni a Fiúnak a lelkületében. Akarjuk, hogy olyanok legyünk teljes egészében, végérvényesen, visszavonhatatlanul, semmit nem tartva magunknak, mint Krisztus! Enélkül a lelkület nélkül, mindaz, akik vagyunk, mindaz, amit teszünk, csak emberi és nem sokat ér – emelte ki a veszprémi érsek homíliájának elején. Érsek atya szentbeszédben kihangsúlyozta nem mást kér számon Krisztus, mint aki Ő maga – a papság ezt ölti magára az egyházi rend szentségében, a papság szentségében, a küldetés szentségében – a Fiú lelkületét, de Isten erejével. A meghívásban, a papi hivatásban és szolgálatban nem az egyéni megfontolás, nem az egyéni érvényesülés, nem valami kényszer, valami menekülés, hanem az Úr lelke jelenik meg, aki erővel és hatalommal kente fel papjait, hogy bátran adják oda önmagukat Krisztusnak, az Ő Egyházának és népének. Mindebben pedig megmutatkozik az erő, a bátorság és a józanság lelke.
Napjainkban, amikor teljesen értelmezhetetlen, érthetetlen véleményözön árad el az embereken – az Egyház és a papság legfontosabb feladata ma is az üdvösségnek a reményében megerősíteni testvéreiket! – emelte ki a Főpásztor.
A homília után érsek atya a jelenlévő paptestvérekhez fordult, akik megújították papi ígéreteiket, majd ezután a híveket kérte, hogy imádkozzanak a papságért. Ezt követően a keresztelendők olaját, a betegek olaját, a krizmához használt olajat tartalmazó edényeket a főpásztor elé vitték, aki fogadta azokat. György érsek először a betegek olaját, majd a szentáldozást követően a keresztelendők olaját áldotta meg, majd pedig megszentelte a krizmát.
A szentmise végén – a papsághoz fordulva – elhangzott (Lékai László bíboros szavai szerint): “Adjátok a szenteknek a szentet szentül!”
Dr. Udvardy György érsek úr kiemelt módon kérte papjaitól: „Engedjétek, hogy magatokban, a Léleknek a fantáziája tudjon működni, hiszen nagyon-nagy szükség van – a megváltozott körülmények között -, hogy új utakat, új lehetőségeket találjunk a szentség szolgálatára!”

A szentmise itt visszanézhető:

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »