Június utolsó hete településünkön, Nemesvámoson már hagyományosan a katolikus napközis tábor ideje. Népszerűsége töretlen. Az idén a felsős és középiskolás segítőkkel együtt több mint 50 gyermek jelentkezett. A legkisebb 6 éves volt.  A szülők és a gyermekek tudják, milyen táborba jönnek. A keretét a nyitó és záró szentmise adja. A napra való reggeli ráhangolódás történettel, imádkozással, énekléssel senki számára nem volt idegen. A háromszori étkezés előtti és utáni ima is természetes volt. A hét folyamán többször énekeltünk közösen, amit egyik cserkész csoportvezetőnk gitárral kísért. A gyerekek 4 csoportba osztva vettek részt a programokon. A hét folyamán bibliai történettel készültek a táborzáró műsorra, amire a családtagjaikat is meghívtuk. Voltak kulturális programjaink is, kedden Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeumban jártunk. A bakonyi házzal, majd az udvarán népi játékokkal ismerkedhettek a gyerekek. Ezután fagyiztunk, majd végignéztük, és meghallgattuk, gyönyörű városunk Veszprém nevezetességeinek történetét kisvonatozás közben. Délután Balácára kirándultunk, ahol térkép segítségével kincseket kerestünk. Csütörtökön, Herenden a Porcelán Múzeumban és  Mini Manufaktúrában ismerkedtünk világörökségi érékeinkkel.  Szerda a kézműveskedésről szólt, legnépszerűbb a batikolt hátizsák készítése volt. Szerveztünk még akadályversenyt, sorversenyt is. Unatkozni nem volt idő.  Jó volt adni, és látni a gyerekek mosolygós arcát, lelkesedésüket.

Táborzárón megköszöntük a szülőknek, hogy ránk bízták gyermekeiket, és egyben kértük őket, hogy folytassák ezt az imádságos jót és szépet kereső nevelést otthonaikban.

Ferenczné Judit és Pintér Tamás Pius
táborvezetők

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »