Miközben az elmúlt héten Prágában tapasztalhatták meg az európai országok küldöttségei a közös út szépségét és kegyelmét, addig Veszprémben a szinódushoz kapcsolódva arra figyelhettünk, hogyan tudunk mi tanúságot tenni Krisztusról és bekapcsolódni Európa, illetve az egész Egyház közös útjába.

A betegek világnapján, 2023. február 11-én tartottuk az egyházmegyei szinódusi találkozó első alkalmát, melynek kitűnő helyszínéül ezúttal a Padányi Katolikus Iskola szolgált. A napot zenés dicsőítéssel és imádsággal kezdtük, melyet Csernai Balázs, a Pasztorális Iroda referense vezetett. Balázs atya rövid bevezetőjében visszautalt a Ferenc pápa által 2021-ben meghirdetett szinódus eddigi eseményeire, gyümölcseire, kiemelve, hogy éppen az elmúlt héten zajlott a szinódusi folyamat európai szakasza Prágában, melyen a magyar küldöttség is jelen volt, ő maga pedig online kapcsolódott be az eseménybe.

Az első előadás előtt Dr. Udvardy György érsek atya köszöntötte a résztvevőket, egyúttal bátorítva mindannyiunkat, hogy közösen figyeljünk a Szentlélekre.

Egyházmegyénk választott jelmondatához – Őseink hite a jövő reménye – szépen illeszkedve két előadást hallottunk női szentekről, valamint Bódi Mária Magdolnáról, akinek boldoggá avatási eljárása folyamatban van. Paulics Piroska hitoktató Árpád-házi Szent Margit és Árpád-házi Szent Piroska tanúságtevő életét mutatta be. Mindkét szent Veszprémben kezdte pályafutását, itt ismerte meg Jézus Krisztus szeretetét, amely meghatározta egész további életüket akár a kolostorban, akár a bizánci császári diplomáciában.

Piroska előadását követően Assisi Szent Ferenc Segítő Nővérei Közössége szerzetesei, Erzsébet és Teréz nővér Bódi Mária Magdolna életére és tanúságtételére alapozva hívtak meg bennünket a Krisztussal való mélyebb barátságra. A tanításokat követően kiscsoportokban gondolkodhattunk tovább arról, hol tapasztaltuk meg Isten nagyságát, hol és hogyan tudunk Róla a továbbiakban tanúságot tenni.

Délután Érsek atya katekézise rámutatott a plébániák szerepére, keresztény küldetésünk teljesítésére bátorított, és szempontokat adott ahhoz, hogyan tudjuk küldetésünket konkrétan teljesíteni hétköznapi keresztény életünkben. Érsek atya értékes tanításán túl a találkozó teljes idejét velünk töltve időt szánt a találkozásokra, a beszélgetésekre is.

A napot zenés dicsőítéssel és a lelkek mélyére ható szentségimádással zártuk, érezve, megtapasztalva Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben. Ebben a zalaegerszegi Rád Találtam Dicsőítő Csoport tagjai vezettek bennünket, akik velünk voltak az egész találkozó ideje alatt, így adva tökéletes keretet a napnak.

Ezen a szombaton ismét megtapasztaltuk, hogy a Szentlélek vezeti Egyházunkat, egyházmegyénket, ezért érdemes időt szánni az Istennel és egymással való együttlétre. Így épülhet, erősödhet hitünk, közösségi létünk.

Főegyházmegyénk második szinódusi találkozóját hasonló programmal Bucsuszentlászlón tartjuk február 25-én, amelyre az alábbi linken lehet regisztrálni:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfAUotb7YSAv2_gTpol87CObP49KHvd6KIQa_M0sgUC6QHvcQ/viewform

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »